Index Vakbarát Hírportál

Most már hivatalosan is milliárdos az Uber botrányhős alapítója

2018. január 19., péntek 12:50

Hivatalosan is milliárdossá vált Travis Kalanick, az Uber társalapítója, miután a befektetők hozzájárultak, hogy mások is részesedést vásároljanak a cégből. Egy konzorcium, amit a japán Softbank vezet, 9,3 milliárd dollár értékben fektetett be meglévő és új Uber-részvényekbe.

Kalanick, aki 2017 júniusában távozott  az Uber ügyvezető igazgatói pozíciójából, 1,4 milliárd dollárnyi részvényt adott el. Noha papírforma szerint már régóta milliárdosnak számított, a részvények eladásával hivatalosan is azzá vált.

Kalanick távozását botrányok kísérték: vádolták szexista munkahelyi kultúra kialakításával, újságírók utáni nyomozással, ipari kémkedéssel, valamint azzal, hogy üzleti titkokat lopott a Google-től. Ennek ellenére továbbra is szorosan kötődik az Uberhez. Továbbra is igazgatói pozícióban van a vállalatnál, és a hírek szerint csupán a részvényei harmadát adta el – vagyis még mindig van körülbelül hárommilliárd dollárnyi értékpapírja.

A tőkeinjekció nagy segítség lesz az Ubernek, mivel az üzletük annak ellenére veszteséges, hogy világszerte hatalmas növekedést könyvelhettek el; a szolgáltatást egyre többen használják.

Az Uber szerint a megállapodás a részvényeseknek, az alkalmazottaknak és az ügyfeleknek is kedvez, mert ez csak az Uber pozícióját erősíti meg a piacon. A Softbank szerint a befektetők módfelett elégedettek a megállapodással, és készek segíteni az Ubert, hogy még nagyobb globális sikersztorivá válhassanak.

(BBC News)

Rovatok