Index Vakbarát Hírportál

A hologramnál is jobb ez a 3D kijelző

2018. január 25., csütörtök 16:37

Pár éven belül képes leszünk reprodukálni az R2-D2 által bemutatott trükköt, amikor a Csillagok háborújában Leia hercegnő háromdimenziós képét a levegőbe vetítette.  Daniel Smalley, a BYU professzora létrehozott egy hologramnál is tisztább és valósághűbb képet adó eszközt, a lehető legkisebb kijelzőt használva: a levegőben lebegő apró porszerű részecskéket.

Olyan ez, mintha 3D-ben kinyomtatnánk valamit, és nagyon gyorsan kitörölnénk

- fogalmazott Smalley, aki a Nature-ben mutatta be az új technológiát. Két képet készítettek: egy szárnyait csapkodó lepkét, és egy diák Leia jelenetét is megpróbálta előadni.

A vetítővászon egyelőre nagyon picike, de nem is kell hozzá hatalmas berendezés. A levegő részecskéit manipuláló lézerek elférnének egy nagyobb uzsonnásdobozban.

Smalley nem véletlenül hasonlította a 3D nyomtatókhoz a technológiáját, amit a tudomány volumetrikus kijelzőként ismer. Valóban arról van szó, hogy ez akkora lépés a hologramhoz képest (ami valójában kétdimenziós, csak 3D-nek látszik), mintha a papírról átváltanánk tárgyak nyomtatására. 

Több nyalábbal a kijelző mérete is növelhető lesz, mondja Smalley, aki az orvoslásban és a szórakoztatóiparban tudja elképzelni a technológia használatát. Arra viszont még pár évet várni kell, hogy mindenkinek lehessen ilyen eszköze.

Rovatok