Index Vakbarát Hírportál

Várpalotán eljött a digitális kánaán

2018. február 5., hétfő 15:39

Az országban elsőként Várpalotán adták át a megújult Digitális jólét program pontot hétfőn a városi könyvtárban – írja az MTI.

Az ország 1500 pontján várhatók a digitalizációt célzó hasonló fejlesztések, összesen 5 milliárd forint értékben

– mondta várpalotai sajtótájékoztatóján Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Az év végéig megvalósuló programban digitális eszközöket adnak át, növelik az internet sávszélességét, a wifit is kiépítik, korábbi tudástárak újulnak meg és szakértő segítséget nyújtó mentorokat képeznek. A pályázatban eddig 845 nyertest hirdettek, a második ütem február 28-ig tart – mondta el Kara.

Az államtitkár kifejtette: több digitális fejlesztési programot indítottak, amelyek összefüggnek egymással. Közülük az egyik legjelentősebb a szupergyors internetprogram, amelynek köszönhetően Veszprém megyében 54 141 helyen válik lehetővé a gyors internethez való csatlakozás.

A fejlesztések következtében átalakul az élet számos területe, egyebek mellett az oktatás, valamint az üzleti modellek

– mondta az események Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos, aki szerint a program az unióban is példaértékű. 

Deutsch szerint nem lesz olyan ország az unióban, amely ezt a programot teljesíteni fogja 2018 végéig, hiszen minimumként a 30 megabit per szekundum sávszélesség elérését célozták meg, de ennek többszöröse is jellemző lesz majd. Beszélt arról is, hogy Magyarországon a világ öt legjobb mobilinternet-hálózatának egyike működik. Fontos döntésnek nevezte az internethasználat áfájának 17-18 százalékos csökkentését, hozzátéve, hogy másfél év alatt 72-ről 78 százalékra nőtt az internetezők száma Magyarországon, és az idén meghaladhatja majd a 79 százalékos uniós átlagot. A miniszterelnöki biztos szerint a digitális kompetenciafejlesztő programokra azért van szükség, mert az internettől az az érzés tartja távol az emberek többségét, hogy nem értenek annak használatához.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a kormánnyal való együttműködést, jó kapcsolatot erősíti ez a fejlesztés is.

Rovatok