Index Vakbarát Hírportál

5 milliárd dollárnyi bitcoint lophatott a kamu valutaalapító

2018. február 27., kedd 16:52

Ötmilliárd dollárnyi bitcoin eltulajdonítása miatt perlik Craig Wrightot. A problémás ausztrál techgurunak volt már néhány ügye: ő volt az, aki 2016-ben azzal állt elő, hogy ő a legendás, rejtélyes, mindenki által keresett Nakamoto Szatosi, az álneves hős, aki kitalálta a legnagyobb karriert befutó, új titkosítási technikán alapuló kriptovalutát – hogy aztán három nap múlva kénytelen legyen visszakozni. Nem sokkal később az ausztrál rendőrség rohanta le zűrös adóügyei miatt a házát.

Wright mostani problémája dollárban mérve ennél is jóval nagyobb: egykori üzlettársa, a 2015-ben elhalálozott Dave Kleiman örökösei perelik amiatt, hogy szerintük ellopta a jussukat. A bírósági kereset szerint Kleiman halála után Wright meghamisította egykori partnere aláírását, és olyan kamu szerződéseket fabrikált, hogy Kleiman neki adta volna bitcoinrészvényeit.

Kettejük közös bitcoinbányászati vállalkozása összesen fél-egymillió bitcoint termelt ki. Kleiman nővére most 10 milliárd dollárnyi bitcoin visszaszolgáltatását követeli. A bíróság elé több olyan céges dokumentumot visznek, melyek szerintük bizonyítják, hogy Kleiman volt a jogos tulajdonos; ezt részben Wright korábbi levelei is elismerik. Szerintük Wright adótartozásai is összefüggésben vannak az üggyel.

Végül pedig néhány tanács, hogyan lehet még átveréssel bitcoinnal sokat keresni azután is, hogy bezuhant a kriptovaluta árfolyama.

Rovatok