Index Vakbarát Hírportál

Mostantól jöhetnek a teljesen önvezető autók az utakon

2018. február 27., kedd 16:11

Ez már az utolsó lépés a teljesen autonóm járművek forgalomba állítása előtt: megjelenhetnek az utakon a távolról felügyelt járművek.

A várakozások szerint 2020-tól jelenhetnek meg az utakon az első autonóm járművek – a legvalószínűbb, hogy először a teher- és a taxihoz hasonló városi személyszállításban.

A technológiai fejlesztés gőzerővel folyik, és a hírek szerint igencsak előrehaladott állapotban van, bármelyik projektet is nézzük. A szabályozás már vontatottabban halad, de itt is láthatóak előrelépések – főként az Egyesült Államokban, azon belül is Kaliforniában, ahol állami szinten is támogatják az új technológia bevezetését – írja az IT Café.

Kaliforniában most azt jelentették be, hogy az eddigi tesztengedélyeket kibővítik, és áprilistól engedélyezni fogják, hogy az önvezető tesztautókban már ne üljön biztonsági okokból sofőr (mérnök), hanem lehetővé teszik ezeknek a járműveknek a távoli felügyeletét is. Ha minden rendben megy, a fejlesztők április 2-tól kérhetik a licencengedélyeket.

Ez óriási előrelépés lesz: az olyan nagy fejlesztők, mint a General Motors vagy a Waymo a fizikailag jelen lévő sofőr nélkül már gyakorlatilag élesben tesztelhetik a rendszereiket, jogilag pedig ez már megelőlegezi az autonóm járművek forgalomba hozatalának engedélyezését, egyszerűsödik a várható végleges döntés.

Technológiailag ez azért is fontos, mert a fejlesztők finomíthatják azokat a rendszereiket, melyekkel képesek távolról beavatkozni, ha az autonóm rendszer hibát produkál. Emellett a biztonság miatt aggódókat is megnyugtathatja egy bizonyos szintig, hogy van egy irányítási központ, ahol végső esetben mindig rendelkezésre áll egy szakember, aki be tud avatkozni, nem teljesen a gépekre van bízva a biztonság.

Rovatok