Index Vakbarát Hírportál

Soha nem látott túlterheléses támadás érte a GitHubot

2018. március 2., péntek 14:57

A világ eddigi legnagyobb túlterheléses, DDoS-támadása érte szerdán a főleg programozók által használt webtárhelyet, a GitHubot. A páratlan adatforgalom ellenére tíz perc alatt sikerült helyreállítani az oldal működését, ami azt mutatja, nem csak a támadók erősítettek, az eléhárítás is sokat fejlődött már.

A programozók között meghatározó kódtárhely brutális, másodpercenként 1,35 terabites forgalmat kapott a támadás során. Az egész weben ez eddig a legnagyobb detektált DDoS-támadás.

A túlterheléses támadás miatt tíz percig nem működött a szolgáltatás, de azt követően az éppen ilyen támadások kezelésére kitalált Akamai Prolexic segítségével sikerült visszajönniük. Az Akamai is azt mondta a Wirednek, hogy még soha nem kellett ekkora túlterhelést kezelniük, de mivel a szolgáltatásuk kapacitását a világ korábbi legnagyobb DDoS-támadásának az ötszörösére tervezték, megbirkóztak a problémával.

A támadásnak így nem csak a nagysága érdekes, annak is van tanulsága, hogy a mérete ellenére elég gyorsan sikerült úrrá lenni a helyzeten. Úgy tűnik, most éppen a hálózati infrastruktúra szolgáltatók is tartják a lépést a hekkerekkel.

Rovatok