Index Vakbarát Hírportál

Gyártósorból tulajdonos: Kína amerikai tech-cégeket vásárol fel

2018. március 28., szerda 15:50

A techóriásokra is már bőven vonatkozó kínai terjeszkedés, az Amerika és Kína közötti versenyfutás, a kereskedelmi háborúk és az informatikai adatok nemzetbiztonsági vonatkozásai miatt egyaránt jelentős a nagy felvásárlásról szóló hír: a Foxconn a Sharp felvásárlása után megvásárolja a Belkin Internationalt, és vele a Wemót meg a többek között a világ egyik vezető routermárkáját, a Linksyst.

Ha ez így nem mondana túl sokat, pár háttérinfó: a Foxconn Kína legnagyobb magánkézben lévő munkaadója, 1,4 millióan dolgoznak náluk, ezzel a világon is a harmadikok, csak a Walmart és a McDonald's előzi meg őket. Sencseni óriásüzemüket Foxconn-városnak is szokták hívni, itt közel félmillióan dolgoznak. A munkakörülmények nem éppen ideálisak, néhány éve a nyugati sajtó leginkább a munkásaik közötti öngyilkossági járvánnyal foglalkozott – a helyzet érdemi javítása helyett erre azt a megoldást találták ki, hogy védőhálókat függesztettek ki a gyárépületeikre, hogy ne tudjanak kiugrani, meg aláírattak egy nyilatkozatot a melósaikkal, hogy nem fogják megölni magukat munkaidőben.

A Foxconn elsőszámú partnere az Apple, ők szerelik össze az iPhone-ok zömét, de mások is náluk gyártanak, például a Belkin is. Na őket vásárolják most meg 866 millió dollárért, amibe nem nehéz tágabb folyamatokat belevizionálni: Kína összeszerelőüzemből egyre inkább tulajdonos akar lenni, és megpróbálnak több nagy nyugati tech vállalatot is felvásárolni. Ugyanezt teszik egyébkként a japán cégekkel is; iPhone-bérrabszolgaság helyett minden irányban előre menekülnek.

A Belkin, mint az IT Café írja, „különböző hasznos, jellemzően hálózati kiegészítőket gyárt, míg a Linksys a vezeték nélküli routerek piacán tekinthető erős szereplőnek. Az üzlet harmadik részének számító Wemo az okosotthonok piacán lavíroz”.

Ez annyiban is érdekes lehet, hogy például a router-világpiac egyik meghatározó szereplőjének megszerzésével felmerülhet, hogy a Nyugat mennyire fogja biztonságban érezni az internetes adatforgalmát biztosító eszközöket, ha azokat egy kínai vállalat gyártja – ez azért adatbiztonsági kérdéseket is felvethet. Igaz, a Foxconn nem kínai, hanem tajvani kézben van, de nagyon sok minden Kínához köti. Az sem mellékes, hogy Kína egyre inkább próbálja a tajvani cégeket átcsábítani magához; március elején feltűnően gyorsan döntöttek a Foxconn tőzsdei bevezetéséről is Kínában, ami szintén erre utal.

Az egész ügylet tágabban a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háborúval is összefügg. Trump az Apple-t és más IT-cégeket is többször bírált amiatt, hogy Amerika helyett Kínában termelnek; az amerikai piac biztosítása miatt pedig a Foxconn tavaly nyáron úgy döntött, hogy Wisconsinban épít 10 milliárd (!) dollárért egy óriásüzemet.

A mostani felvásárlást még a külföldi beruházásokat felügyelő amerikai bizottságnak (CFIUS) is jóvá kell hagynia, hiszen a Belkin is az Egyesült Államokban bejegyzett cég, amit most egy tajvani vállalat szeretne felvásárolni. Még nem tudjuk, erre áldásukat adják-e, Trump tavaly mindenesetre a Foxconn elnökével személyes tárgyalt; kérdés, a mostani akvizíció hogy illeszkedik a terveikbe. Amennyiben az üzlet végbemegy, akkor a Belkin International a Foxconn leányvállalatként folytatja tovább a tevékenységét.

(Borítókép: A Foxconn gyára  Sencsenben - fotó:  Qilai Shen / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok