Index Vakbarát Hírportál

Első útján ripityára tört egy orosz postai drón

2018. április 2., hétfő 19:07

Első útján, az ünneplő közönség szeme láttára csapódott házfalnak és tört darabokra egy postai drón az oroszországi Burjátföldön, írja az MTI.

Egy kétkilós csomagot vitt volna a Mongóliával határos szibériai régió fővárosából, Ulan-Udéból egy, a várostól 35 kilométerre lévő faluba. Azonban nem sokkal azután, hogy felszállt az orosz posta logójával díszített emelvényről, elveszítette egyensúlyát, és 100 méter megtétele után nagy robajjal egy kétemeletes lakóépület falának ütközött, majd darabokra hullva esett a földre. Senki sem sérült meg.

Az orosz posta elhatárolódott a drónbalesettől, azt mondták, hogy képviselőik csak vendégként voltak ott. Az eszközt a Rudron/Expeditor 3M nevű külső cég fejlesztette.

Az orosz posta 2016-ban jelentette be, hogy drónokat is használni fog postai kézbesítésre.

Alekszij Cigyenov burjátföldi kormányzó, aki jelen volt a félresikerült kísérletnél, úgy vélte, hogy a térségben működő több száz wifikapcsolat zavarhatta meg a drón repülését.

Bár most 1,2 millió rubel (5,3 millió forint) kár keletkezett, a kísérletezést folytatják 

– mondta a kormányzó.

Rovatok