Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas mennyiségű személyes adat érhető el szabadon az interneten

2018. április 5., csütörtök 20:57

A Digital Shadows kiberbiztonsági cég kutatóinak csütörtöki jelentése szerint világszerte magánszemélyek és vállalatok több mint 1,5 milliárd kényes fájlja érhető el szabadon az interneten, ami a Cambridge Analytica-botrány után elég lehangoló képet fest a személyes adatok védelméről – írja az MTI.

A kutatók csak 2018 első negyedévében 12 petabájtnak, azaz 12,884 milliárd megabájtnak megfelelő, védelem nélküli személyes dokumentumot találtak. Ez egyébként a Panama-akták négyezerszeresének felel meg, ami egészen hajmeresztő, tekintve, hogy ott is több mint 11 millió bizalmas dokumentumról volt szó.

Olyan fájlokról van szó, amelyekhez bárki hozzáfér, aki minimális műszaki ismerettel rendelkezik.

– mondta Rick Holland, a Digital Shadows alelnöke, hozzátéve, hogy még jelszóval sem kellett azonosítaniuk magukat, ez pedig borzasztóan megkönnyíti a kiberbűnözők dolgát.

A cég kiemelte, hogy hiába aggódik mindenki jelenleg a közösségi portálok által szolgáltatott személyes adatokkal való esetleges visszaélés miatt, mégsem foglalkoznak az emberek a digitális lábnyomukkal és a már nyilvánosan elérhető adataikkal.

A kutatók által felfedezett dokumentumok mintegy 36 százaléka az Európai Unióból származik,  az Egyesült Államok pedig 16 százalékkal lett az az ország, ahol a legtöbb ilyen dokumentumot találtak, de ázsiai és közel-keleti fájlok is érintettek. Ezek között a dokumentumok között

Ha a szervezetek a rendszereik elleni kalóz- vagy adathalász támadásokban az ipari kémkedés egyik lehetséges forrását látják, a tanulmány következtetéseiből egyértelmű, hogy kényes adataik jelentős mennyisége máris szabadon elérhető – hangsúlyozta a Digital Shadows.

A felfedezett fájlok többsége egyébként az adatok interneten való tárolásában, illetve a fájlcsere protokollban és szolgáltatásokban lévő konfigurációs hibák miatt érhető el. Az interneten való tárolásnál a gondot nem a fizikai adathordozó nélküli rendszer okozza, hanem ennek a felhasználók által való kezelése, akik néha

úgy tárolják az adataikat az interneten, hogy nem is tudnak róla.

Nyitókép: Qilai Shen/Bloomberg / Getty Images Hungary

Rovatok