Index Vakbarát Hírportál

Az is innováció, ha nem találunk ki új dolgokat

2018. április 5., csütörtök 22:50

Tudta, hogy van Magyarországon egy cég, amelyik 360 fokos hírvideókat csinál Észak-Kelet-Magyarországon? Pedig van! Sőt, oktatással is szeretnének majd foglalkozni, és már a rendőrség is érdeklődött náluk, hogy hogyan lehetne a technikájukat könnyen használni bűnügyi helyszínelésnél. És hallott már arról a magyar kezdeményezésről, ami a saját kis filter-buborékából próbálja kizökkenteni az olvasókat, azzal, hogy a megszokott híroldalakon olvasott cikkek mellé kikeresi, mit írtak a témáról más hírportálok? Főleg olyanok, amik távol állnak az olvasó világnézetétől?

Ezekben a projektekben az a közös, hogy mindketten az Európában három éve futó Digital News Initiative  pályázaton keresztül jutottak forrásokhoz, hogy megvalósítsák az ötleteiket. A Google minőségi újságírást támogató alapítványának pályázatán tavaly az Index, a 444 és a Népszava is nyert egy-egy ötlettel (az Indexben egy hírek mellé könnyen alkalmazható, térképes megoldáson dolgozunk például), és összesen tíz projektet támogatnak jelenleg Magyarországon.

Az pályázat ötödik fordulójára még néhány napig lehet jelentkezni. (Április 9. a határidő)

Ha van egy jó ötlete arra, hogyan lehetne hatékonyan küzdeni a kamuhírek ellen, milyen fizetős megoldásokat nem talált még ki senki az internetes hírpiacon (vagy hogyan lehetne jobban csinálni azokat, amiket már kitaláltak), dolgozza ki gyorsan, és dobja be! Ezek most a népszerűbb trendek a pályázók között, tudtuk meg Ludovic Blechertől, a program vezetőjétől, aki Budapesten járt a héten.

Nem csak az az innováció, ha egy teljesen új dolgot találunk ki, hanem az is, ha a meglévő eszközeinket fejlesztjük, és ezáltal hozunk létre hasznos dolgokat.

A DNI Alap több mint 15 pályázati anyagot kapott 2015-ben tények ellenőrzése kapcsán, még az előtt, hogy maga a ‘fake news' kifejezés elterjedt volna. Ma pedig több tucatnyi kísérleti alkalmazást támogatnak, amik az online dezinformáció terjedése ellen próbálnak tenni.

A Google ezzel a pályázattal nem csak ötleteket díjaz pénzzel, azt is szeretnék megmutatni, hogy mélyen érdekeltek a minőségi újságírás fenntartásában. Sokan vádolják azzal a legnagyobb techcégeket, mint a Google vagy a Facebook, hogy eltérítik az online hirdetési bevételeket a tartalom előállítóitól, miközben a forgalmukat a megosztott tartalomnak köszönhetik. A DNI egy példa arra, amikor ezek a cégek felismerik, hogy a fenntarthatósághoz közös munka kell.

Rovatok