Index Vakbarát Hírportál

Angol hajóroncsokat találtak az eltűnt maláj utasszállító helyett

2018. május 4., péntek 13:43

Már négy éve tűnt el a radarképernyőkről, egyúttal a számunkra ismert világból a maláj utasszállító: a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó az MH370-es 2014 márciusi köddé válása a légi katasztrófák történetének egyik legrejtélyesebb esete. A gép utáni keresést már kétszer is lezárták eredménytelenül, utoljára éppen három napja. A sikertelen keresés során azonban, még 2015-ben találtak két hajóroncsot.

Az Ausztrália nyugati partjaitól jó 2300 kilométerre, az Indiai-óceán fenékén közel 4000 méteres mélységben fekvő hajók 36 kilométerre vannak egymástól. Megtalálásuk óta merülőszondák és vízalatti drónok segítségével alaposan átvizsgálták a leleteket, a kutatás eredményeit pedig most csütörtökön hozták nyilvánosságra.

Eszerint ezek szenet szállító, XIX. századi angol kereskedelmi hajók maradványai. A roncsokról felvételeket is készítettek, és mintát vettek a szénből. Az elemzés szerint valószínűleg Nagy-Britanniából szállították a rakományt. A szakértők feltételezése szerint a hajók robbanás miatt süllyedtek el, ez akkoriban nem volt szokatlan. Valószínűleg a teljes legénység életét vesztette.

Abban nem biztosak a kutatók, hogy melyik hajókról van szó pontosan. A két roncs egyike valószínűsíthetően a fedélzetén 28 matrózzal 1883-ban elsüllyedt, Angliából Indiába hajózó West Ridge, a másik vagy a W. Gordon, vagy a Magdalana lehetett. A W. Gordon Skóciából Ausztráliába tartó útján tűnt el 1877-ben tízfős legénységével, a Magdalana Walesből Indonéziába haladva veszett el öt évvel később – írja az MTI.

Jobb állapotban az 1000-1500 tonnás, vasból készült West Ridge van: épen fekszik a tengerfenéken, korlátjainak nagy része és szerkezete is látható.

Rovatok