Bár nagyon technológiai-jogi szakszónak hangzik, a netsemlegesség kérdése nagyon is képes volt polarizálni a közvéleményt Amerikában. Mi is többször írtunk róla és igyekeztünk elmagyarázni, hogy mi is a dolog tétje, de a tengerentúl igazi politikai kérdés lett, minden bizonnyal túlságosan is. Más ügyek mellett ez lett az egyik meghatározó politikai választóvonal, melynek mentén definiálni magukat a pártok.

A demokraták Obama egyik nagy érdemének tartják, hogy 2015-ben sikerült keresztülvinnie az új szabályozást, mellyel megtiltották a netszolgáltatóknak, hogy például lassítsák a hozzáférést bizonyos tartalmakhoz, vagy fizetség ellenében egyes tartalomszolgáltatókat előnyben részesítsenek. Ez az, amit most a republikánusok eltörölnek. Számukra a netsemlegesség szinte szitokszó lett, olyasmi, mint az egészségügyben az Obamacare. Fő bajuk a túlszabályozással van, illetve azzal, amit ők annak tekintenek: szerintük a szövetségi állam káros beavatkozásának esete, hogy a Szövetségi Kommunikációs Bizottság, az FCC, az Obama-korszakban kapott plusz jogosítványainak köszönhetően megtilthatta, hogy a netszolgáltatóknak beleszólása legyen abba, hogy mi és milyen feltételekkel juthat el a fogyasztókhoz. Ennek mostantól vége, jöhet – mondják – a szabad verseny. Ugyanez a másik oldalról nézve a monopólium közeli cégek eddigieknél is nagyobb túlhatalmát jelenti, aminek súlyos következményei lehetnek.

A netsemlegesség ugyan vaskos gerenda volt az ellenzői szemében, de sok pozitív funkciója volt. Mint korábbi cikkünkben írtuk, a netsemlegesség elvén alapulóeddigi szabályozás előírta, hogy a szolgáltatók

• nem vághatják el önkényesen a felhasználókat semmilyen tartalomtól;
• nem részesíthetnek előnyben egyes szolgáltatásokat (akár gyorsabb, akár olcsóbb eléréssel), illetve nem szoríthatnak háttérbe másokat;
• pláne nem kérhetnek pénzt más cégektől azért, hogy cserébe gyorsabb hozzáférést (úgynevezett gyorsforgalmi sávokat) adjanak a felhasználóknak az ő szolgáltatásukhoz, mint a vetélytársakéhoz.

Ez biztosította például, hogy egy netszolgáltató ne dönthessen úgy, hogy a saját filmnézős szolgáltatása gond nélkül élvezhető, de a vetélytársé közben esetleg akadozik a hálózaton. Vagy hogy egy nagy cég fizet a zökkenőmentes célba érésért, de a kisebb versenytársak, amelyek ezt nem engedhetik meg maguknak, versenyhátrányba kerülnek.

Mostantól ez elvileg nagyjából mind lehetséges. Az illetékes bizottság, az FCC élére Trump az egyik nagy netszolgáltató, a Verizon korábbi ügyvédjét tette meg; Ajit Pai kinevezése kicsit olyan volt, mint amikor a Környezetvédelmi Hatóság (EPA) vezetésével az elnök a klímaváltozás-szkeptikus, a fosszilis lobbiból jövő Scott Pruittot bízta meg. Ajit Pai mindig is ellensége volt a netsemlegességnek, és republikánus szavazatokkal 2017 végén elérte, hogy a testülete leadja korábbi jogosítványai egy részét, és ezzel ne legyen joghatósága a netszolgáltatók fölött. Ez a döntés lépett érvénybe most, június 11-én.

Hogy most mi jön, meglehetősen bizonytalan. A félelmek leginkább arról szólnak, hogy a nagy cégek még erősebbek lesznek, a kisebbek, például az anyagilag kevésbé eleresztett startupok pedig védtelenebbek. Az internet már idáig is vészesen abba az irányba ment el, hogy bár a verseny elvileg szabad, néhány nagy cég kvázi-monopolhelyzetben van. A Google, Amazon, Facebook, Microsoft, Apple uralta világban a kicsik egyre inkább csak mellékszereplők, vagy a nagyok farvizén tudnak elevickélni. Ha a netszolgáltatók is szabad kezet kapnak, az elég valószínű, hogy megint csak nem a kisebb szereplőknek fog kedvezni. Képletesen szólva, félő, hogy a netes piac ezek után inkább úgy nézne ki, mint a kábeltévés – amelyet éppen az internet állított feje tetejére az utóbbi években.

A republikánusok és a netszolgáltatók közben azzal érvelnek, hogy ők sem akarják a gyakorlatban igazából „fizetőssé tenni a netet”, maradnának nagyjából az eddigi praxisnál. A gond azonban, hogy erre ezen túl semmi nem kötelezi őket: a szép szavukban kellene hinni és a monopolközeli helyzetben lévő óriáscégek önszabályozására – ez azonban a szabad piaci ideológia hardcore hívein kívül keveseket nyugtatna meg. (Elvileg egy másik testület, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság vagy FTC hatásköre lesz ezentúl fellépni a versenyjogi szabálytalanságok ellen, ami a republikánusok szerint elegendő, a demokraták szerint viszont az FTC-nek ehhez se kompetenciája, se kellő tapasztalata nincs.)

Az azért valószínű, hogy nem jönnek nagyon hirtelen változások: az PR-szempontból sem nézne ki túl jól, ha a nagy „kevesebb szabályozás = több verseny = mindenki jól jár” fogadkozások után most rögtön elkezdenék blokkolni például a nekik üzletileg nem klappoló oldalakat, vagy extra előfizetési díjat kérnének arról, aki mondjuk rendszeresen szeretne filmeket letölteni. Most még bírósági úton is megpróbálják visszavonatni a netsemlegesség visszavonását, de erre azért nem látszik túl nagy esély. (Illetve több állam helyi szintű szabályozások elfogadásával próbálja garantálni az eddig szövetségi szinten biztosított netsemlegességet.) A középtávú kilátások azonban teljesen bizonytalanok; és ami Amerikában történik az internettel, az előbb vagy utóbb, de egyelőre azért a világ más tájain is fontos lehet.