A CES Asia kiállítás meglepő módon pont ugyanolyan, mint az amerikai nagytestvére, csak egy kicsit kisebb, és sokkal kínaibb. Utóbbi nem csak azzal jár, hogy az újságírókat kandírozott csirkelábbal etetik a sajtószobában, és az ember bármikor belefuthat egy Fing nevű startup standjába, de azzal is, hogy olyan kiállított termékek és szolgáltatások jönnek szembe, amik nyugaton vagy még, vagy már, vagy úgy általában elképzelhetetlenek. Persze mi másért utazna az ember egészen Sanghajig egy techkiállításra, ha nem pont ezekért. Mutatjuk a kedvenceinket.
Januárban az amerikai CES egyik fő tanulsága az volt, hogy a virtuális valóságnak vége, elhunyt, megszűnt létezni, kimúlt és megtért a teremtőhöz. Nem úgy Kínában, ahol csak úgy burjánzanak a VR-rel foglalkozó cégek, általában annyival elintézve a vészjósló trendeket, hogy jó, jó, hát kicsit belassult az ipar, de 2020-21 körül úgyis kijön az Apple a maga VR-szemüvegével, amivel menthetetlenül divatba jön a dolog, és akkor jó lesz majd ott lenni, bejáratott termékkel, az Apple árának negyedéért. Persze a fapados VR-élmény ma már senkit nem hoz lázba, kell valami extra. Például olyasmi, amibe a Jiangsu Empower nevű cégnél futottam bele, ahol a VR-es hullámvasút-szimulátorhoz tényleg bekötötték az embert egy egészen valódinak tűnő hullámvasút-ülésbe. Aztán ez történt:
Belülről megtapasztalva ugyanezt, félelmetesen élethű az illúzió, a VR-kép mozgása tökéletesen szinkronban van az ülés virtustáncával, és bár a sebességélményt semmi nem szimulálja, az agyam magától hozzáadta azt is: megesküdtem volna, hogy érzem a 130-as tempójú menetszelet. Ahogy a móka végén a székből kiszállva a hányinger is 100%-osan autentikus. A cég egyébként autószimulátorokhoz gyárt rázkódós gémerfoteleket, meg speciális VR-filmekhez hat székből álló, mozgatható platformot, de a hullámvasutas mókában láthatóan sokkal nagyobb potenciált érzett a közönség, én igazán el tudnék képzelni egyet az Index-szerkesztőség valamelyik sarkában is.
Ennél némileg interaktívabb volt a másik legjobb VR-élmény a NaturalPoint cégnél (ők egyébként alapban filmes motion capture technikákban utaznak, az Avatartól az új Majmok Bolygójáig használta Hollywood a cuccaikat). Most kicsit új vizekre eveznek: egy nagyjából 4x4 méteres szobát rendeztek be VR-játszótérnek. Két játékos volt egyszerre az arénában, VR-szemüvegben, műanyag puskákkal, és az egyik falra egy projektor vetíttette, mit látnak, miközben ide-oda rohangálnak és lövöldöznek eszeveszettül: nagyüzemi zombiapokalipszis ment, kb. a Starship Troopers stílusában, és a Quake 2-t idéző látvánnyal (ha nem lenne világos, előbbi dicséret volt, utóbbi nem). Ettől függetlenül meglepően élvezetes volt a játék, bár a virtuális kommandós társam, egy kínai lány valószínűleg nem élvezte annyira, mert tíz perc alatt háromszor löktem fel teljesen véletlenül az akció hevében. Az ősi kommentelő-bölcsességgel nyugtattam meg magam: minek ment oda. Egyébként ezek voltak a legjobb pillanatok, mert kölcsönösen azt hittük, hogy egy zombi ugrott a nyakunkba, amitől minket a frász tört ki, a következő menetért sorban állókat meg a röhögés.
-
A VR-élményektől kissé megtépázva a fitnesz- és egészségügyi technológiák birodalmába menekültem, ahol egy kedves kínai hölgy már köszönés helyett a cége slágertermékének szlogenjével fogadott: „tekknolodzsi méksz difekésön a plezsör”. Ami annyit tesz, hogy a technológia élvezetté varázsolja a szarást, és nagyon sajnáltam, hogy ez az egy betanult mondat le is fedte a teljes angoltudását, mert ki tudja hová futott volna ki egy ilyen erősen induló beszélgetés. Az mindenesetre rémlett, hogy tudományos tény, hogy nagyjából az öblítős vécé feltalálása óta rosszul ülünk a vécén, mert az emberi anatómia az ürítés aktusához a guggolás pózát optimalizálta. Mivel mi inkább ülünk, feleslegesen erőltetjük meg magunkat minden egyes alkalommal, ami pedig egyenes út az aranyér felé.
Az optimális pózt a vécére guggolással lehetne elérni, de ennél egy fokkal kényelmesebb a JiaShiDa megoldása, ahol egy jó 30-40 centi magas állványra kell feltennünk a lábainkat trónolás közben. Most jön a hitech rész: a cucc a talpunkat infravörös masszázsban részesíti, természetesen a megfelelő akupresszúrás pontokon, már ha valaki hisz az ilyesmiben. És még zenél is hozzá. Komolyan. Remélem, hamar eljut a cucc Japánba is, mert az ottani extrém scifi vécékultúrába pont beleillene.
A következő bizarr élményt egy koreai cég, a Huwant szolgáltatta, ami egy alkoholszondára emlékeztető kütyüt mutatott be, amibe fújni kellett, pár szenzor volt benne, és egy tablettel kommunikált. A cucc elvileg megtanít a helyes légzésre, segít a tüdőkapacitásunk fejlesztésében (ami úszóknak, énekeseknek, vagy sok nyilvános beszéddel járó foglalkozásoknál, például tanároknál hasznos). Sőt, még fogyaszt is, hiszen a kilégzéssel távozik a szervezetünkből a fogyáskor eltűnő zsír. Mondjuk azzal lehetne vitatkozni, hogy valójában mennyit lehet fogyni fújtatással, de ebbe ne is menjünk bele, a koreaiak ugyanis egy váratlan csavarral gamifikálták a légzést: a szondába lihegéssel a tableten futó egyszerű játékokat lehetett irányítani. Egy Mario-szerű ugrabugrálós játékot próbáltam ki, folyamatos fújás egyenlő futás, hirtelen rövid fújás egyenlő ugrás, persze a sebesség és a magasság a fújás erősségétől függ. A dolog sokkal szórakoztatóbb, mint elsőre tűnik, és bár a grafika elég gagyi, biztos vagyok benne, hogy a későbbi szintek egészen lélegzetelállítóak . Különben is, még mindig kevésbé fárasztó a lihegéstől futni, mint a futástól lihegni.
Ha már a meglepő játékoknál tartunk, meg kell említenem a Senlan FindPiano nevű okos zongorát, ami a pár évig a gémervilágban csúcsra járatott, aztán a divatból csendesen kiment Guitar Hero-formulát támasztja fel. Magyarán a zongorába bele van építve egy extra szélesvásznú kijelző a billentyűk fölé, és ott lefelé potyogó színes bigyók mutatják, melyik hangot kéne éppen leütnünk. Nem állítom, hogy zongorázásban akár csak megközelítőleg sikerült olyan tehetséget felmutatnom, mint előtte VR-es zombigyilkolásban, de cserébe a sikerélmény is sokkal nagyobb, ha valami harmonikus dallamra távolról emlékeztetőt sikerül kicsiholni a hangszerből. Amiben egyébként mesterséges intelligencia lakik, és minden diákot a maga tempójához és zenei érzékéhez mérten igyekszik zongorázni tanítani.
A CES Asiának három nap alatt nagyjából 40 ezer látogatója volt, és úgy becsülöm, hogy ennél éppen csak kicsit lehetett magasabb a kiállított robotok száma. Az ázsiaiak valami egészen irracionális módon vonzódnak a robotokhoz, és még ennél is zavarbaejtőbb, hogy mit várnak el egy robottól:
Ennyi, hogy ezen felül mit tud, az már nem is igazán érdekes. A lehető legváratlanabb helyeken lehetett táncoló robotseregekbe belebotlani, a kisebbek a standok biztonságos pultjain lejtettek egy helyben, a nagyobbak a látogatók között jöttek-mentek a saját hangszórójukból szóló zenére táncolva. Még egy rendes kifutót is építettek nekik, ahol naponta kétszer felvonult egy csomó robot, mint egy igazi divatbemutatón, a nép meg ennek örvendezett.
(Nem tartozik egészen szorosan ide, de a kiállítás konferenciaprogramján az egyik előadó hosszasan panaszkodott, hogy hiába parázik mindenki azon, hogy jönnek a robotok és elveszik a munkát, valójában Kínában inkább munkaerőhiány kezd lenni, mert a fiataloknak egyre kevésbé akarózik fizikai melósnak menni.)
Hasonlóan fura ízlésről tettek tanúbizonyságot a kiállítók a drónok terén is, ahol a hagyományos, repkedő cuccok már nem trendik, a víz alatti drón a menő. Ez persze nem túl logikus, hiszen légtér aránylag több embernek áll a rendelkezésére drónozáshoz, mint egy kádnál nagyobb víztömeg, arról nem is beszélve, hogy ha egy drón lezuhan, még csak-csak összeszedi az ember, de Duna, vagy éppen a Jangce mélyéről ki nem halássza egyhamar. Ettől függetlenül tucatjával tenyésztek a vízidrónok a kiállításon, a 20 centis mini-tengeralattjárótól a másfél méteres hitech cápáig. A legnagyobb sikerük azoknak a gyártóknak volt, akik kivittek egy bazi nagy akváriumot, amiben sellőnek öltöztetett úszkáló csajokat lehetett vízidrónokkal kergetni. Hosszú másodpercekig töprengtem, hogy ez szexuális zaklatásnak számítana-e pár ezer kilométerrel nyugatabbra, de nem jutottam megnyugtató válaszra.