Index Vakbarát Hírportál

Új-Zéland kiadhatja az USA-nak a Megaupload alapítóját

2018. július 5., csütörtök 06:26 | aznap frissítve

Az új-zélandi fellebbviteli bíróság megerősítette azt a korábbi ítéletet, amely szerint a Megaupload fájlmegosztó alapítóját, Kim Dotcomot kiadják az Egyesült Államoknak. Most az új-zélandi igazságügyi miniszternek kell döntenie a kiadatásról, de az internetes vállalkozó ügyvédje a Reutersnek azt mondta: az ügynek még mindig nincs vége, fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen a legfelsőbb bírósághoz.  

A német állampolgárságú Kim Dotcomot, eredeti nevén Kim Schmitzet hat éve vették üldözőbe az amerikai hatóságok. Az FBI leállította a Megaupload szervereit, az Aucklandhez közeli villáját pedig megszállta a helyi rendőrség. 

Összesen 13 pontban emeltek vádat ellene többek között pénzmosás, csalás, szerzői jogok megsértése miatt. Az FBI állítása szerint a Megauploadnak legalább 175 millió dollár bűncselekményből származó bevétele volt, és több mint 500 millió dollár kár értékben sértett meg szerzői jogokat. Dotcom akár húsz év börtönt is kaphat az Egyesült Államokban.

Kim Dotcom mindvégig tagadta a bűnösségét. Szerinte a Megaupload egy remek fájlmegosztó oldal volt, de mivel naponta ötvenmillióan használták, nem tudott felelősséget vállalni minden feltöltött tartalomért. Hivatkozott az új-zélandi szerzői jogi törvényre is, amely szerint egy szolgáltatót nem terhel felelősség a felhasználóiért. A magát internetes szabadságharcosként beállító Dotcom azt állította: a politikailag befolyásos hollywoodi stúdiók indítottak hajtóvadászatot ellene .      

Rovatok