Index Vakbarát Hírportál

Repülőjegyre gyűjt a Fazekas RoboTeam

2018. július 20., péntek 15:23

Pontosan egy évvel ezelőtt nyerte meg a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata a FIRST Global Challenge nevű nemzetközi robotépítő verseny fődíját Washingtonban, Európa képviseletében maguk mögé utasítva Lengyelország, és Örményország robotépítő diákjait.

A versenyen 150 ország diákjai vettek részt, a verseny témája a tiszta víz, a vízgazdálkodás volt. A csapatoknak a szervezők által küldött alkatrészekből kellett felépíteniük és beprogramozniuk egy olyan robotot, amely eltávolítja az ivóvízben lévő szennyeződéseket. A 2017-es Fazekas RoboTeam tagjai Kurucz Márton, Molnár-Sáska Zsófia, Fey Mihály, Martinák Zalán, Umann Dávid és Hervay Bence voltak, a diákokat Karsai Zsuzsanna és Koren Balázs készítette fel a versenyre, a nyertes magyar csapatot még a Fehér Házba is meghívta az amerikai elnök lánya, Ivanka Trump egy látogatásra.

Idén Mexikóvárosban rendezik a FIRST Global Challenge robotépítő versenyt, amin címvédőként Európát képviselve az öt középiskolásból és két kísérő tanárból álló magyar csapat is szeretne részt venni. Sajnos sem az iskolának, sem a diákok szüleinek nincs annyi pénze, hogy a repülőjegyre valót előteremtsék. Ezért létrehoztak egy fundraiser oldalt, hogy a kiutazáshoz szükséges 14 200 dollárt összegyűjtsék.

A tehetséges magyar fiatalokat mentoráló Koren Balázs arra kéri az erre nyitott cégeket és magánszemélyeket, hogy lehetőségeikhez mértem támoghassák a Fazekas gimi csapatát, illetve az anyagiakat koordináló Tehetséges Kobakokért Alapítványt:

Rovatok