Alessandro Nesta 45 évesen még csak ismerkedik az edzői pálya nehézségeivel, jelenleg állás nélküli, március végén menesztették a második ligás Frosinone kispadjáról. A La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban arról beszélt, hogy számára ezen a pályán Carlo Ancelotti az etalon, akinek a keze alatt a Milanban a fénykorát élte.

Carlo olyan volt, mintha a második apám lett volna – mondta az egykori 78-szoros olasz válogatott világbajnok. – Amikor ő volt az edzőnk, mindig jól éreztem magam, annak ellenére, hogy az utolsó csepp energiát is kifacsarta az emberből. Bármit megtettem volna érte. Carlo olyan edző, aki akkor sem feledkezik meg a játékosáról, amikor az sérült. Olyan, mint egy szivacs: magába szívja a problémákat, nem engedi, hogy azok eljussanak a csapathoz. Silvio Berlusconi, a tulajdonos és Adriano Galliani, a tulajdonképpeni főnök borzasztó igényes emberek voltak, számukra csak a győzelem volt elfogadható, folyton nyomás alatt tartották Ancelottit és a csapatot, de ebből mi semmit sem éreztünk, mert Carlo mindig mosolyogva érkezett közénk. 

Nesta az interjúban azt is felidézte, hogyan kezdett futballozni.

Kisgyerekként, amikor egyedül voltam, mindig arról fantáziáltam, milyen lenne a Stadio Olimpicóban futballozni. Hiszen római gyerek vagyok – mondta. – Amikor az apámtól kaptam egy pár új futballcsukát, abban aludtam. Az apám szenvedélyesen imádta a futballt, és ezen belül a Laziót. A bátyámnak valamilyen fejlődési problémája volt a lábával, és az orvos azt tanácsolta neki, hogy sportoljon. Az apám persze levitte futballozni. Ekkor elkezdtem sírni, hogy papa, én is futballozni akarok. Hát így kezdődött. 

Habár már 26 éves volt, amikor leigazolta a Milan, mégis tíz évet töltött a piros-feketéknél.

Csodálatos tíz év volt, pedig nehezen indult. Kezdetben utáltam Milánót és a Milant is. De aztán, fél év elteltével megbarátkoztam mind a várossal, mint a klubbal. És utána már úgy éltem ott, mint egy király. 

A játékostársai közül kettőt emelt ki az interjúban.

Andrea Pirlo az egyik legnagyszerűbb futballista volt, akivel valaha egy csapatban játszhattam. Ő volt a Milan nyolcvan százaléka. Gennaro Gattusóra pedig mindig számíthattam. Még ma is szívesen elvinném magammal nyaralásra, mert tudom, hogy nem árulna el. A pályán sem árult el sohasem.

Napjaink legjobb védői közül hármat emelt ki.

Virgil van Dijk masszív, megingathatatlan, és a levegőben is ő az úr. Egyszóval a tökéletes védő. Thiago Silva gyors, technikás, zseniális. Amikor a Milanban együtt játszottunk, én már öreg voltam, mindent ő csinált helyettem, de olyan jól csinálta, hogy rám nem is volt szükség. Sergio Ramos pedig olyan technikás védő, akihez foghatót még nem láttam.

A végén csattant az ostor, amikor Nestát a csatárokról, tehát az ellenfeleiről kérdezték.

Az összes klasszis csatárral megbirkóztam azokban az időkben, kivéve egyet. Őt képtelen voltam lefogni. Hogy ki volt ő? Hát Ronaldo. De nem a portugál, hanem a brazil. Nem véletlenül hívták a Fenoménnak. 

(Borítókép: Alessandro Nesta 2020. szeptember 12-én Olaszországban. Fotó: Giuseppe Maffia / NurPhoto / Getty Images)