Index Vakbarát Hírportál

Betonházat nyomtattak a Kanári-szigeteken

2022. július 16., szombat 15:07

Az Evocons nevű cégnek mindössze 30 órába telt, hogy felépítse a világ első, 3D nyomtató segítségével készült betonházát a Kanári-szigeteken.

A folyamat, amely hatvan százalékban automatizált, nemcsak a szerkezet, hanem a burkolólapok, csempék, meszelések, sőt a padlóburkolatok és szigetelések nyomtatását is lehetővé teszi – írja az abc.es

Az Evocons (Evolution Construction Systems) technikai fejlesztésének köszönhetően az építkezés gyorsabb, olcsóbb és fenntarthatóbb is, mert segít kiküszöbölni a pazarlást és minimalizálni az energiafogyasztást. 

Ezeknek a 3D-s házaknak az építési ideje akár négyszer rövidebb a hagyományosnál, miközben már a tervezésnél is lehetőséget ad a kreativitásra, az építészeti szabadság megvalósítására

– közölte a cég. 

Az eddigi technológia segítségével csak falakat lehetett ilyen módon nyomtatni, de az Evocons rendszerével – amely természetesen betartja az európai szabványokat – a Kanári-szigeteken épült házakhoz már belsőépítészeti munkákat is igénybe lehetett venni.

A házak harminc óra alatt készültek el, három héten belül pedig lakhatóvá válnak. 

Az első betonház, amely 3D nyomtató segítségével készült, a cég arinagai (Gran Canaria) raktárában található, alapterülete 25 négyzetméter. Daniel Lorenzo, a cég igazgatója és alapítója közölte, hogy ez a ház jelentős mérföldkőnek számít a 3D nyomtatás világában, és mivel a cég a Kanári-szigeteken működik, ezért külön öröm nekik, hogy a ház ott épült fel. 

Rovatok