Most először veszteséges a HTC
A HTC már júliusban jelezte, hogy a következő negyedévben már nem tudja nyereségesre kihozni a működést, elérkezhet az első veszteséges negyedév. Ez így is történt, 119 millió dolláros működési veszteséget jelentettek (nettó veszteségük 101 millió dollár). A veszteség oka egyértelműen az, hogy a HTC zászlóshajójának, a One-nak az eladásai elmaradtak a várttól.
A Microsoft már be is jelentkezett, hogy a maga módján segítene a tajvani mobilgyártónak. A Bloomberg értesülései szerint két cég tárgyal egymással, eszerint a Microsoft nagyon olcsón vagy akár ingyen is Windows Phone operációs rendszert ajánlana a HTC androidos mobiljaihoz is.
Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerekért felelős részlegének vezetője néhány hete arra kérte a HTC-t, hogy telepítse az Android mellé a Windows Phone-t is. A tárgyalások még nagyon az elején tartanak, nincs döntés a javaslatról.
A Microsoft javaslata jelzi, hogy milyen messzire hajlandó elmenni a cég, hogy népszerűsítse saját operációs rendszerét. A HTC volt az első olyan gyártó, amely windowsos és androidos mobilokat is gyártott. De június óta nem mutattak be új windowsos telefont és egyelőre nincsenek olyan terveik, hogy a közeljövőben bejelentenének egyet.
Steve Ballmer vezérigazgató ázsiai útján több mobilgyártó vezetőjével is találkozik. Nagyon fontosnak tartják, hogy a Nokián kívül is legyen partnerük, aki Windows Phone rendszerű mobilt gyárt. Arra számítanak, hogy alá tudnak írni megállapodásokat néhány gyártóval, olyanokkal, amelyek eddig az Androidra koncentráltak.