Szépen búcsúzunk a Lumiáktól
További Cellanapló cikkek
- Egyet előre-, kettőt hátralép jövőre az Apple
- Eddig nem látott funkcióval debütálhatnak a Samsung jövő évi csúcskészülékei
- Rajongóknak szinte kötelező: szó szerint varázslatos lett a Harry Potter-telefon
- Máris befutott az Android 16 első előzetes kiadása
- Megállíthatatlan hegyomlásként zúdul ránk az Asus új telefonja
Egyszerű, szép, vékony és olcsó – ez az új, 650-es számú Lumia, amire a Microsoft a legolcsóbb műanyagok helyett stílusosabb burkolatot rakott, így a mobil nagyobb eséllyel kelti fel a céges vevők érdeklődését. Ez a középkategóriás készülék bennünk a Samsung Galaxy A3-at idézte fel, az is hasonló céllal jött létre. Kicsit zavarba is jöttünk ettől a dizájntól, mert a hazai kínálatban 74 ezer forintért kapható Lumia 650 sokkal szebb, mint a kétszer drágább Lumia 950, a Microsoft csúcskategóriás mobilja.
A Lumia 650 oldalán nem találunk kis hegyes pöcökkel kinyitható fedeleket, mint manapság a legtöbb okostelefonon, mert nincs szükség ilyesmire. Levehető hátlap mögött találjuk meg a cserélhető akkut, valamint a nanoSIM és a microSD kártyák nyílását. A belső tárhely 16 GB, ezzel jó ideig kihúzzuk anélkül, hogy megtelne. Ha ez mégis megtörténne, memóriakártyával összesen 200 GB-ig bővíthetjük a tárolót.
A kijelző jó fényerejű, szép és kontrasztos, csupán az 720x1280 pixeles felbontás kevés az 5 colos mérethez. Itt-ott észrevehető, főleg fehér háttér előtt vékonyabb betűtípusoknál , hogy alacsony a pixelsűrűség. Egyébként ez a kijelző is folyamatosan üzemel, tehát a lezárt kijelzőn is mindig látjuk az órát, a dátumot, és az olvasatlan emailek számát. A Lumia 650 kijelzője OLED, így az óra megjelenítése nem fogyaszt sok energiát.
Erőgépnek semmiképpen nem neveznénk a Lumia 650-et, szóval aki komolyabb játékokhoz keres mobilt, az dobjon rá az árra még ötvenezret, és akkor már jó helyen jár. Hetvenezerért ma átlagos használatra szánt okostelefonokat kapunk, és ez azt jelenti, hogy ha főleg az alapfunkciókat használjuk, mint a levelezés, a csevegés és a böngészés és a navigáció, esetleg néha fotózunk és videózunk, akkor nem lesz gond.
Csak senki se a Lumia 650-nel akarjon World Press Photo díjat nyerni, és a Modern Combat helyett is jobban illik ide a Candy Crush Saga. Ilyen könnyed használat mellett a 2000 mAh-s akku is kibír egy napot.
Mozgóképek rögzítésében elég gyenge a Lumia 650, a 720p felbontás videotelefonáláshoz még megteszi, de a családi emlékgyűjteményt nem szívesen építenénk erre a mobilra. Ugyanakkor meglepően jó képeket tud lőni, főleg ahhoz képest, hogy a szenzor hátul csupán 8 megapixeles, a kijelző fölötti pedig 5 megapixel felbontású. Kiválóan működik a Nokiától megörökölt manuális fotózási mód, és szuper közeliket tudunk lőni.
A nappali fényben készült fotók is elég jók, és ha úgy állítjuk be a kamera appot, akkor mindegyik képhez készül egy rövid videó is (úgy mint az iPhone 6S-en). Egyedül félhomályban lehetnek gondjaink, az f/2.2-es rekesz nem ereszt át túl sok fényt, és a helyzeten a pöttöm méretű led vaku sem segít sokat. A középkategóriás mobilok közt ez megszokott, a jó kamerával felszerelt okostelefonok jóval drágábbak.
A Lumia 650 egyetlen igazán fájó hiányossága, hogy a Microsoft még mindig nem rakta össze rendesen a Windows 10 Mobile operációs rendszert. Akkora bugok vannak benne, amilyenekkel Androidon évek óta nem találkoztunk. Például el akartam küldeni magamnak emailben a telefonnal készített fotókat, de az Outlook a képek válogatása közben összezavarodott, lefagyott és kilépett.
Az Áruház kínálata szépen gyarapodik, de még ott is sokszor futunk bele abba, hogy egy-egy kulcsfontosságú, munkához használandó applikációnak csak a béta verziója érhető el. A Lumia 650 olyan munkakörnyezetben működik jól, ahol eleve minden a Microsoft termékeire épül, mert a Word-Excel-Powerpoint hármas, valamint a OneNote, az Outlook és OneDrive gyárilag fel van telepítve a mobilra, és ezek jól is működnek.
A Lumia 650 ár/érték aránya teljesen rendben lenne, ha csak a hardvert vesszük figyelembe, de kell egy kis türelem ahhoz, hogy a Windows 10 Mobile nem túl kiforrott szoftverére bízzuk magunkat. Mi pedig türelmetlenül várunk, hogy mi lesz a Microsoft következő lépése, mert azt pletykálják, hogy a redmondi cég a mobiljainak is a Surface nevet adja. Bízunk benne, hogy ezek a jövőbeni mobilok a Surface tabletek kitűnő minőségét is megöröklik.
Microsoft Lumia 650 | |
Méretek | 70,9×142×6,9 mm, 122 gramm |
Kijelző | 5 colos, 720×1280 pixeles |
Csipkészlet | Négymagos Snapdragon 212, 4×1,3 GHz |
Memória, tárhely | 1 GB RAM, 16 GB ROM |
Hálózat | 802.11 b/g/n, bluetooth 4.1 |
Mobilnet | LTE Cat4 (150 Mbps letöltés 50 Mbps feltöltés) |
Kamera | 8 megapixel, 5 megapixel |
Rendszer | Windows 10 Mobile |
Akku | 2000 mAh |
Ne maradjon le semmiről!