Xperia XZ: pontosan jön, mint a sinkanszen
További Cellanapló cikkek
Amit nagyon muszáj volt, azt frissítette a Sony, de azért nem vitte túlzásba a dolgot. Ebben az egy mondatban összesűríthető minden az aktuális csúcsmobiljairól, az Xperia XZ-ről és Xperia X Compactról. Japán technológiai csúcsvállalata úgy viselkedik, mintha a mobilipar hagyományőrző szakkörét szeretné vezetni, ahelyett, hogy az eladási toplisták élére törekedne, és egészen átlagosnak érezzük az új készülékét, hiszen a félévente kiad egy nagyon hasonló, kicsivel jobb változatot.
Még mindig jó formában
Ma már kevés mobilgyártó ragaszkodik a csokiszelet formához, a Sony közéjük tartozik. Miközben a riválisok megpróbálnak itt-ott lefaragni egy kicsit a mobiljaikból, hogy azok jobban belesimuljanak a tenyerünkbe, a Sony megmaradt a jól bevált hasábnál. Ennek hála a mobil megáll az alján, aminek nincs különösebb előnye, legfeljebb az, hogy a mobil a legváratlanabb pillanatban, jókora puffanással fog a lapjára dőlni. Megspórolhatjuk vele az ebéd utáni kávét.
Elképzelhető, hogy gyártási szempontból praktikusabb ez a forma, és a Samsung Galaxy Note 7 példáját látva azt mondjuk, inkább legyen az XZ és a Compact is egy kicsit bumfordibb a többinél, legyen nagy helye az akkunak, mint hogy egy zárlatos és túlhevült mobil ránk gyújtsa a házat.
Ugyanez a kialakítás felel azért is, hogy a mobil oldalán elfért az ujjlenyomat-olvasós bekapcsológomb. Ennek eléggé örülünk, mert ez az egyik legjobb hely: akkor is kényelmesen hozzáférünk, amikor az XZ az asztalon hever, a kezünkben fogjuk, vagy az autó kijelzőjén lógó tartóba helyezzük (a hátlapon lévő szenzor az említett háromból két szituációban nagyjából használhatatlan).
Meg lehet nézni a fotókat az első Xperia Z1-ről, azon még a bekapcsológomb alatt volt a hangerőállító, és mutatóujjal könnyen elértük. A ZX-en két centivel lejjebb került, így már a középső- vagy a gyűrűsujjunkkal kéne megnyomni, ezeket viszont az evolúció nem precíz nyomkodásra teremtette. Bénáztunk is vele rendesen. Jobb kézben a hüvelykujjunk épp hogy eléri a gombot. Egyedül akkor esett kézre, amikor zoomként működött, és az oldalára döntött mobillal kameráztunk.
Az már jobb hír, hogy még van jackaljzat (a tetején), a töltő pedig modern usb type-c, amely kompatibilis a QuickCharge 3.0 gyorstöltő szabvánnyal. Ha már a töltésről van szó, muszáj megjegyezni, hogy a Sony telepített a mobilra egy akkukezelő appot, hogy megszelídítse a gyorstöltőt. A kíméletes töltésnek hála lassabban csökken az akku energiatároló kapacitása, később megy tönkre.
Rövid távú memória
Az Xperia XZ a többi idei csúcsmobilhoz hasonlóan a Qualcomm legerősebb rendszercsipjét, a Snapdragon 820-ast kapta, és az Adreno 530-as grafikus csip is az ütősebb fajtából való. Jól futtatnak a játékok, nem akadoznak terhelés alatt. Ezt viszont a Sony csak 3 GB RAM-mal egészítette ki, ami egészen szerény a mai csúcsmobilok 4-6 GB-ja mellett. Félreértés ne essék, ez sem kevés memória, csak sokkal kevésbé jövőbiztos. Az talán segít valamit, hogy a Sony beépített a rendszerbe egy Intelligens tisztító nevű optimalizálót, de a szokásaink alapján működő tárhely- és memóriatisztító előnyös hatása nem mutatkozott meg pár hét alatt.
Hasonló elmaradása van a Sonynak a kijelzőben is. Persze attól sem fogunk kardba dőlni, hogy a kijelző csak 1080×1920 pixeles, még ha máshol 1440×2560 pixeles kijelzők vannak is, mert a kisebb felbontással megspórolható némi energia, és a pixelsűrűség még mindig elég nagy. Elég erős fényű a kijelző, tűző napsütésben jól olvasható, és szabadon állítani tudjuk a színhőmérsékletét, ha valamiért erre lenne szükségünk.
Kompakt forma
A Sony Xperia X Compact igazi kuriózum a mai kínálatban, mert az androidos mobilok többsége vagy 5 colosnál nagyobb, vagy nagyon gyenge hardver. Ebben pedig a Sony kivétel, mert az X Compact majdnem ugyanolyan erős, mint a nagyobb XZ, és ugyanazt a kiváló kamerát tették bele.
A hangvezérlésben olyan extrákat kapunk, mint a virtuális térhatás, a tömörített zene középmagas hangjait helyreállít(gatni próbál)ó DSEE HX megoldás, és zenék hangerőkülönbségeit is minimalizálhatjuk. Csak el kell dönteni, hogy ezek közül melyikre van leginkább szükségünk, mert egyszerre csak egyet választhatunk. Mi annak a pártján vagyunk, hogy az algoritmusok helyett inkább egy jó minőségű fejhallgató kell, és akkor nem lesz gond a zenék minőségével.
Az algoritmusok szeretete a kamerában is megjelenik, például a riválisok által alkalmazott optikai módszer helyett a Sony szoftveresen stabilizálja a videofelvételek képét. Ennek is megvan a maga előnye, hiszen a saját videokameráiból átvett 5-tengelyes (5-axis) algoritmust nemcsak a hátsó kamerán tudja futtatni, hanem az elsőn is. Hátránya, hogy ezt az aktív intelligenciának nevezett módot csak normál full hd vagy rosszabb minőségű videofelvételnél érjük el, 4K-nál és 60 fps-es módban nem.
A kamera fel tud venni 4K-t, de ezt a felbontást valamiért jól elrejtették egy különálló módban, a vicces matricák és animációk között. Ráadásul 4K-ban nincs nagyon beállítási lehetőség.
A kamerát a Sony 23 megapixelesre tuningolta, és az előlapi is 13 megapixeles, amivel a XZ kimagaslik a mai mezőnyből. A hátlapi fő kameránál lézer gyorsítja a fókuszálását, és fáziskövető algoritmus gondoskodik arról, hogy az általunk kiválasztott objektum maradjon fókuszban, akkor is, ha a kijelölés és az exponálás közben elmozdul. Néha egészen elképesztő, hogy milyen dolgokat művel ez a rendszer, a kamera elől rohanó gyerekről, mozgó kézzel még nem lőttem ilyen jó képeket – gyorsan és pontosan fókuszál. Máskor viszont nagyításban eléggé szemcsések lettek a mozdulatlan tárgyról készült képek, főleg félhomályban.
Van egy színérzékelője is a kamerának, amivel a pontosabb fehéregyensúlyt lövi be a kamera. Ennek ritkán érezhető a hatása, és teljesen fölöslegesnek éreztük ezt az extra szenzort, amikor vakuzni kellett, mert az igencsak elrontotta a színeket.
A beltéri fotózás minőségével kapcsolatban érdemes megnézni a GSMArena összehasonlító eszközét. Azt is észrevettük, hogy a Kiváló Automatikus módnak nevezett üzemmód sokszor nem olyan profi, mint a saját manuális beállításunk. Kissé zavaró, hogy az utóbbit a Sony nem vette igazán komolyan, és a kamera kezelőfelületén olyan beállításokat nem érünk el, mint például az ISO kiválasztása. Ezt a menüből kell előhalászni, pedig ez alap lenne egy precíz manuális expozícióhoz.
Úgy általában véve lassú a kamera szoftvere – mindig homokórázik egy kicsit, mielőtt megjelenne az előbb lőtt kép, és a fényképező, videokamera stb. módok közt is lassan tudunk váltani.
Android benyugtatózva
A Sony mindig a saját szájíze szerint használta az Androidot, ez most sincs másképp. A jól megszokott interfészt kapjuk a nagyméretű órával, a használat gyakorisága alapján sorrendbe állítható alkalmazáslistával, és a Sony rengeteg saját alkalmazásával. A rendszert megint finomhangolták egy kicsit, de aki látott már Sony Xperiát, az semmin se fog meglepődni.
A legtöbb alapalkalmazást a sajátjára cseréli le a Sony, így az fényképalbumtól a számológépig. Ezek közt talán a tárcsázóapp sikerült a legjobban, mert a gyakran hívott ismerőseink egy oldalra lapozható listán jelennek meg, ami sokkal jobban kezelhető, mint az Android alapértelmezett tárcsázójában a túlméretezett fotókból álló kedvencek.
A gyári appok közül csak az Amazon Shoppingot és az AVG Protectiont tartjuk fölöslegesnek, de ezeket le tudjuk tiltani. Mivel a Sony nem az Android saját appjai mellé, hanem azok helyére teszi a saját appjait, nem érezzük zsúfoltnak a rendszert. Az Xperia XZ az Android 6.0-t futtatja, és egyelőre nem tudni, hogy a Sony mikor frissít az augusztusban kiadott 7.0 Nougatra.
Sony Xperia X Compact | Sony Xperia XZ | Samsung Galaxy S7 Edge | iPhone 7 | iPhone 7 Plus | |
Méretek | 65×129×9,5 mm, 135 gramm |
72×146×7,1 mm, 161 gramm |
72,6×150,9×7,7 mm, 157 gramm |
67,1×138,3×7,1 mm, 138 gramm |
77,9×158,2×7,3 mm, 188 gramm |
Kijelző | 4,6 colos, 720×1280 pixeles |
5,2 colos, 1080×1920 pixeles |
5,5 colos, 1440×2560 pixeles |
4,7 colos, 750×1334 pixeles |
5,5 colos, 1080×1920 pixeles |
Memória, tárhely | 3 GB RAM, 32 GB |
3 GB RAM, 32/64 GB |
4 GB RAM, 32/64 GB |
2 GB RAM, 32/128/256 GB |
2 GB RAM, 32/128/256 GB |
Wifi, bluetooth, mobilnet | 802.11 a/b/g/n/ac, bluetooth 4.2, LTE 300/50 Mbps |
802.11 a/b/g/n/ac, bluetooth 4.2, LTE 450/50 Mbps |
802.11 a/b/g/n/ac, bluetooth 4.2, LTE 450/50 Mbps |
802.11 a/b/g/n/ac, bluetooth 4.2, LTE 450/50 Mbps |
802.11 a/b/g/n/ac, bluetooth 4.2, LTE 450/50 Mbps |
Kamera | 23 MP, f/2.0 rekesz, 13 MP, f/2.0 |
23 MP, 4K, f/2.0 rekesz, 13 MP, f/2.0, |
12 MP, 4K f/1.7 5 MP, f/1.7 |
12 MP, f/1.8 rekesz, 7 MP, f/2.2 |
dupla 12 MP, f/1.8 és f/2.8, 2x optikai zoom 7 MP, f/2.2 |
Akku | 2700 mAh | 2900 mAh | 3600 mAh | 1960 mAh | 2900 mAh |
A Sony Xperia XZ ára 230 ezer forint körül alakul, az X Compact 160 ezerért hazavihető. Áruknak megfelelő a minőségük, elég jó mobilok, de semmiben sem a legjobbak, és emiatt elég nehéz lenne kiemelni egyetlen ütős tulajdonságukat. Határozottan ott vannak a csúcskategóriában, de ott felmorzsolódnak a vékonyabb, jobban fényképező és olcsóbb mobilok között. A Sony persze szépen őrzi a saját hagyományait, a menürendszerét, a szolgáltatásait, a hasábformát, de éppen emiatt leginkább azoknak javasolható, akik eddig is elégedettek voltak a Sony mobiljaival, mert ők most sem fognak csalódni.