Nem jön új mini-iPhone jövőre
Az Apple úgy döntött, hogy 2017 első felében nem ad ki frissítést a meglepően népszerűnek bizonyult iPhone SE-hez, vagyis a méretében és dizájnjában is a cég régebbi mobiljait idéző 2016-os telefonhoz. Erről Ming-cse Kuo, a KGI Securities elemzője írt egy belső jelentésében, ami azért hírértékű, mert Kuo számít a trendek előrejelzésében az egyik legmegbízhatóbb Apple-elemzőnek.
Kuo szerint az iPhone-ok iránti kereslet a jövő év első felében csökkenni fog globálisan, elsősorban a kínai kereslet visszaesése és a nagyobb modellek iránti harmatosabb érdeklődés miatt. Na meg azért, mert az SE a vártnál jobban teljesített, viszont nem kap frissítést. Ennek az oka szerinte elsősorban az, hogy a drágább iPhone-modellek jobban megérik a cégnek, ezért inkább ezek felé terelgetnék a kedves vásárlót.
Az elemző szerint az Apple inkább azzal tartaná fent a profitszintet, hogy a beszállítóit venné rá az iPhone-összetevők árának csökkentésére. Erre sok esetben van lehetősége, de például a szintén fontos gyártási partnerének számító nagy rivális, a Samsung van olyan erős alkupozícióban, hogy nemhogy az árcsökkentés nem valószínű az esetükben, de még drágíthatnak is.