Már az iPhone is kinézhet sután
Most örülhetnek csak igazán az iPhone 7-et vagy 8-at vásárlók, hogy nincs a telefonjukon jack aljzat, mert a Belkin legyártotta nekik álmaik adapterét, egy méretes átalakítót, hogy végre tölteni tudják a mobilt, miközben zenét hallgatnak. Csak egy évet kellett várni rá, hogy bekerüljön egy ilyen eszköz az Apple kínálatába.
Korábban a Macbook laptop volt híres arról, hogy kevés az usb 3-as port rajta, emiatt a felhasználók kénytelenek mindenféle elosztót és adaptert használni, amelyek rendre ki is csúsznak a helyükről használat közben.
A megtévesztően Rockstar névre keresztelt átalakító mostani, második verzióján már egy 3,5 milliméteres jack és egy Lightning aljzat van, szemben a tavalyi modellel, amire két Ligthning került, és az utóbbiba kellett bedugni a gyári Lightning-jack átalakító, hogy párhuzamosan menjen a töltés és a zenehallgatás.
A The Verge újságírója még erről az egyszerűsített verzióról is azt írta, hogy nem szívesen használná nagy nyilvánosság előtt (ennyit a rocksztárságról), de amúgy a dolog rendben működik. Amennyiben megfelelően használják, és audio eszközt csak a jack portra kötnek, a Lightninget pedig kizárólag töltésre vagy szinkronizálására használják. Erre hiába kötne bárki második Lightning fülest, az már nem fog lejátszani zenét.