Jóval hamarabb dobhatják piacra a Samsung Galaxy S9-et
Március helyett már januárban bemutathatja és piacra dobhatja a dél-koreai Samsung a következő zászlóshajónak szánt okostelefonját, a Galaxy S9-et és S9 Plust, írja a Business Korea. Az elemzők szerint a korainak tűnő lépésre azért szánta rá magát a Samsung, hogy megszorongassa a kiemelkedően jó eladási számokat produkáló iPhone X-et, illetve a gyártó vetélytársat, az Apple-t.
A lapértesülést azért érdemes némi fenntartással kezelni, hiszen még egyáltalán nem telt el egy egész év az S8 bemutatása óta, egyáltalán nem biztos, hogy az általában egyéves fejlesztési és gyártási ciklust fel lehet pörgetni úgy, hogy januárra minden szempontból kész telefonnal tudjon előállni a Samsung.
Másrészt viszont az is lehet, hogy a dél-koreai téli olimpia miatt döntenek úgy a Samsungnál, hogy nem érdemes márciusig várni, még a télen ki kell jönni egy új készülékkel, aminek aztán ezerrel meg lehet tolni a kampányát az olimpia idején. Az előrehozott premierre amúgy meg remek lehetőség nyílik a januárban, a Las Vegas-i CES-en.
A szakági pletykák szerint az S9-eseken áthelyezik majd az ujjlenyomat-olvasót, előlapi kamerájuk is duál lesz, valamint 5,8 és 6,2 incses Super AMOLED Infiniti kijelzőket építenek beléjük, és várhatóan a Qualcomm Snapdragon 845 processzorát kapják (ez utóbbi egyébként az egyik szűk keresztmetszet lehet a januári premierhez, amennyiben nem sikerül a gyártáskapacitást hozzáigazítani).
Nyitókép: Jason Kempin/Getty Images Hungary