Saját rajongóit szívatta meg a Samsung
Teszten a Samsung Galaxy S21 FE 5G okostelefon
További Cellanapló cikkek
- Derült égből villámcsapásként egy ultravékony telefont is leleplezett a Samsung
- Nincs több titkolózás: lerántotta a leplet mesteri tervéről a Samsung
- Pofátlanul jó telefon érkezett Magyarországra
- Még idén megérkezhet a Samsung első duplán hajlítható telefonja
- Emberszerű asszisztensen dolgozik az Apple
Hosszas húzás-halasztás után 2022. január 4-én mutatta be a Galaxy S21 termékcsaládba tartozó S21 FE-t a Samsung. A készülék nevében, ahogy a bemutatóban is írtuk, az FE a Fan Edition, vagyis a rajongói kiadás rövidítése, a dél-koreai cég ezzel jelzi, hogy ebben a készülékben minden megvan a csúcsmobilokból, amire a mindennapok során szüksége lehet egyszeri felhasználónak. Az FE emellett kedvezőbb árazást is kínál olyan apróbb kompromisszumok mellett, mint például az anyaghasználat. Nem tök mindegy, hogy üveg vagy műanyag-e a hátlap, amikor úgyis tokba kerül a telefon? Dehogynem, legalább könnyebb is tőle.
Ám amíg az S20 FE esetén patikamérlegen volt kiszámolva, hogy mi az, ami kell egy olcsósított csúcsmobilba, addig az utód esetén úgy tűnik, kicsit elcsúszott a Samsung ezekkel, ráadásul sikerült házon belül olyan konkurenciát csinálni az S21 FE-nek, amivel csak még zordabb helyzetből indul a telefon. Félreértés ne essék, egy remek, jól használható készüléket tettek össze a koreai mérnökök, de a 279 ezer forintos indulóárával egyszerűen túl drága. A mindenben jobb, tavaly év elején bemutatott S21 is elérhető ezen az áron, hamarosan érkezik az S22 is – bár arról azt pletykálják, jóval drágább lesz –, és ott van a 2021-es A széria is, amiből az A52s 5G egyszeri felhasználónak minden olyan alapot biztosít 145 ezer forintért, amikkel kényelmesen elnyomkodja majd telefonját a mindennapok során.
De miben jobb a középkategória csúcsán ülő S21 FE, mint a középen úszó A52s?
Fontos apróságokban, amelyekkel az arra fogékonyakat meg lehet venni. Jobb például a kijelző, mert fényesebb, és erősebb a panel feletti üveg is. Ezzel viszont csak az a baj, hogy a Samsung olyan jó OLED-kijelzőket tesz a mobiljaiba évek óta, hogy hacsak nem egész nap a tűző napon vagy nagyon fényes helyen kell használnunk telefonunkat, nem fogjuk észrevenni a maximális fehér fényerőben az 1200 nit és 800 nit közötti differenciát. A kijelzőben ugyanúgy a panel tetején középre vágva néz ránk a szelfikamera, és ugyanúgy optikai az ujjlenyomat-leolvasó. Ennyi pénzért az FE-be szerintem befért volna a többi S21-ekben található ultraszónikus technológiát használó szenzor, amely nem égetné ki az ember szemét, amikor sötétben akarja feloldani telefonját. A kijelző frissítése minden modellben 120 Hz-es maximum, de az FE-ben – akárcsak az A52s-ben – sem adaptív, vagyis csak 60 és 120 Hz van, köztes út nincs.
Az akkumulátor legalább jobban bírja a rajongói verzióban, mint a normál S21-ben. A nagyobb teleppel szerelt mobil nagyjából egálban van az A szériával a tapasztalataim alapján. Normál használat mellett egy-másfél napot simán elmegy töltés nélkül, de játékkal azért le sikerült meríteni két és fél óra alatt. A mobil 25 wattot képes felvenni vezetékről, de nincs a dobozban fali adapter, a mellékelt USB-C kábellel pedig ez a sebesség számítógépes portról nem támogatott. Oké, hogy van vezeték nélküli töltésre opció, ami az A52s-ben nincsen, de utóbbi mobil mellé legalább jár egy töltő a pénzünkért.
Használat közben a készülékbe szerelt 6 GB rendszermemória és az Android 12-n alapuló One UI 4 jól és megbízhatóan teszi a dolgát, nem sikerült semmivel megakasztani a teszt során. A Call of Duty Mobile okozott némi melegedést a készülékházon, de a játék maga simán és hibátlanul futott. Korábbi tesztünk alapján erre a teljesítményre az A52s is képes, hiába a gyengébb rendszerchip abban a mobilban. Ha valaki hosszú távra venne telefont, és biztosra akar menni, annak viszont a normál S21 alapból plusz két gigabájtnyi memóriájával jobb választás.
Amik feltűntek, azok az Android 12-vel érkező újdonságok. Ám ezek sem exkluzívak a rajongói kiadásra vonatkozóan, hisz az S10-es telefonokig visszamenőleg frissít minden készüléket erre a szoftverre a gyártó a hónapokban, az A szériát is. A szoftverben egyedül a DeX, vagyis a One UI asztali számítógépként használható módja olyan extra, amely az A szériában nem található meg. A saját S10-emre még nem érkezett meg a frissítés, így jó szórakozás volt eljátszani vele, tetszettek a választott háttérképhez igazodó rendszerszínek, a jobban átlátható biztonsági összefoglalók, annak a lehetősége, hogy egy gombnyomással elvágjam az alkalmazások hozzáférését a kamerához és a mikrofonhoz. Szórakoztató volt a képszerkesztőben található tárgyeltávolító opció is, melyre a készülék bemutatásakor nagy hangsúlyt fektetett a gyártó. Itt látható, hogy milyen eredménnyel dolgozik:
Az Android 12-n alapuló One UI 4 átgondoltabb, kiforrottabb hatást kelt, mint elődje, minden olyan extrával, amit a power user felhasználók valószínűleg üdvözölni fognak. Annak pedig telefonhasználati szokásaitól függetlenül mindenki örülhet, hogy háromévnyi főverzió-frissítés meg négyévnyi biztonsági frissítés jár a telefon mellé, a gyártó 2022-re felzárkózott az Apple és a Google mellé ilyen téren.
Kamerás fronton az S21 FE a várható teljesítményt hozza: jobb az A szériánál, rosszabb a többi S21-nél. Bár a szelfikamera megegyezik az A52s-sel, a hátlapi rendszer eltérései jelentősek. A rajongóknak jutó fő kamera 12 megapixeles (f/1.8), ez van a normál S21-ekben is, és ez az, melyet a legtöbb helyzetben használni érdemes, amikor az ember fényképet készít. A 123 fokos látószöggel fotózó ultraszéles is 12 megapixel (f/2.2), ez az A52s 5G-ben található ultraszéles szenzorral egyezik meg. Egyedi a 8 megapixeles telefotó-kamera, amely háromszoros optikai nagyításra és harmincszoros hibrid zoomra képes. Előbbi teljesítménye jó, utóbbi vízfestményszerű képeket eredményez.
Gyors fókuszával és gyors exponálással az S21 FE jól teljesít fotózás terén, és videóban sem marad alul. A képek világosak és a Samsungra jellemzően szaturáltak, időnként az én ízlésemnek túlságosan is. Van egy rakás szoftveres okosság, éjszakai módtól a portrén keresztül a vlogok készítéséhez használható elő- és hátlapi kamerát egyidejűleg használó felvételig. A kamerák közti váltás sem eredményez durva torzulást az elkészült képek színében, ami korábban jellemző volt a csúcskategórián kívül eső készülékekre. A vonalélességben sincs vészes különbség, az ultraszéles szenzor használata azonban a képek sarkánál szemmel látható torzulást eredményez, ennek korrigálására nem találtam beállítási lehetőséget a kameraszoftverben.
Összegezve a dolgokat, a Samsung S21 FE egy jó telefon, aminek nem sok értelme van.
Panaszom nincs rá, hozza a kötelezőt, de a használat során nem találtam benne igazán rajongani valót sem.
Akinek nem fontosak a csúcskészülékekre jutó extrák, mint a Dex, a vezeték nélküli töltés, hanem csak egy jól működő telefont szeretne, amelynek szép a kijelzője, és kényelmesen el tudja rajta végezni a napi dolgait, az A52s jobb választás. Plusz abban ott vannak az olyan, korábban rajongói kedvencnek titulált dolgok, mint a microSD-kártyával bővíthetőség, a 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó, és jár hozzá töltő is.
Akinek kellenek a csúcsmobilos extrák, az jobban jár, ha vesz egy S21-et, olcsóbban. Ha a gyártó kínálatán kívül is nézelődik az ember, ezen az árszinten ott van a OnePlus 9, a Xiaomi 11-es szériája, de ha az Android világán túl is érdeklődik, a tavalyi iPhone 12 vagy az idei 13 Mini is opció.