Mit kezd az ember egy féltégla méretű vörösréz tömbbel, százötven liter folyékony nitrogénnel, pár guriga konyhai papírtörlővel, egy törülközővel meg néhány befőttesgumival? MacGyver valószínűleg atom-tengeralattjárót építene belőle, a gömb alakú tévés szakács Buday megfőzné az egészet zöldborsos-ananászos kagylóragunak, a Gigabyte Open Overclocking 2009 tuningbajnokság magyar döntőjének résztvevői azonban sokkal gyakorlatiasabb célokra vetették be a fura arzenált: beleszerelték egy pécébe, és addig bütyköltek rajta, míg az kétszer olyan gyors nem lett, mint papíron kellene.
Számítógépet tuningolni nagyjából olyan, mint autót: van optikai tuning spoilerek és felnik helyett neonfénnyel villogó ventilátorokkal meg gravírozott gépházakkal, és van a nagypályások játéka, a teljesítménytuning. Az autóban általában a motort tuningolják, hogy gyorsabb legyen a gép, a pécében a processzort. A mai processzorok tömeggyártása vicces módon történik: a gyártósor végén bemérik az elkészült csipeket, aztán mindet olyan sebességű modellként adják el, amit a tesztek szerint még stabilan elbír - nagyjából mintha a Fiat-gyárban a futószalag végén a jobban sikerült darabokra ráírnák, hogy Maserati, a gyengébbekre meg hogy Grande Punto.
Ha nem megy stabilan a processzor, az általában azért van, mert túlmelegszik. Itt jönnek a képbe a tuningmesterek, akik brutális hűtőberendezéseket barkácsolnak a processzorra, amit aztán a papíron megengedettnél sokkal nagyobb teljesítményen hajtanak. Ha az ember veszi a bátorságot, lecsavarozza a pécéje házáról az oldallapot és belenéz, jó eséllyel egy hűtőbordát és egy ventilátort lát a processzorán (meg félcentis porréteget, de az már egy másik történet). A hűtőborda egy bordázott alumínium kocka, aminek annyi a feladata, hogy átvegye a processzorról a termelődő hőt, és átadja a környező levegőnek (azért néz ki úgy mint egy radiátor, hogy minél nagyobb felületen menjen ez a hőleadás), a ventilátor pedig ezt a forró levegőt szívja le az egész cuccról - a közhiedelemmel ellentétben, ami úgy tartja, hogy a hideg levegőt fújja rá.
Minél hidegebb, annál jobb
A processzorgyártók és tuningolók az évek során egy sor új technológiát találtak ki a hatékonyabb hűtésre: van vízhűtés, hőcsöves hűtés, a termoelektronikus alapokon működő Peltier-hűtés - és ott van minden hűtések királya, a folyékony nitrogén. Nitrogéngázunk van dögivel (mindjárt a levegőben majdnem négyszer annyi, mint az oxigén), ha lehűtjük mínusz 195,8 fokra, cseppfolyós halmazállapotot vesz fel, és nagyjából úgy fog kinézni, mint a víz. Azzal a különbséggel, hogy ha vizet öntünk a működő, alapjáraton 40-50 fokos processzorra, egy füstölgő roncsot kapunk, míg ha folyékony nitrogént, akkor szintén füstölgő, dermesztően hideg, és ettől megtáltosodott csipet.
A Gigabyte alaplapgyártó cég által szervezett magyar tuningbajnokság döntőjében két profi tuningoló csapat, az esélyesebbnek tartott budapesti OCTeamHungary és a Miskolcról érkezett kihívó HUN eXtreme OC Team mérkőzött meg. Egy 3 gigahertzes, négymagos Intel processzorból kellett a lehető legtöbbet kisajtolniuk; a dolgukat nehezítette, hogy ehhez egy vadonatúj alaplapmodellt kaptak, olyan BIOS-szal, azaz vezérlőszoftverrel, ami a verseny előtti este jelent csak meg. A versenygépekben egyébként Gigabyte GA-X58-UD4P alaplap, Intel Corei7 940 processzor, és nVidia 260GTX videokártya volt, amit egy 1000 wattos Enermax táp hajtott - persze ezt a szponzorok adták, így a versenyzők bátrabban locsolták a nitrogént, mint amikor otthon a saját gépeiket tuningolják.
A csapatok laikus szemmel nézve ugyanazt a technológiát használták: a hűtés alapja egy nagyjából negyven centis, üreges, felül nyitott vörösréz tömb, amit ráerősítenek a processzorra, aztán feltöltik a cseppfolyós nitrogénnel, mint egy vázát vízzel. Az eszköz neve a szakzsargonban pot - főleg akkor nehéz nem észrevenni a könnyűdrogos áthallást, amikor már vadul gőzölög benne a nitrogén, párafelhőket pöfékelve. Az igazi tuningművészet azt megoldani, hogy a kicsapódó pára és jég ne tegye tönkre az egész gépet, no meg persze folyamatosan olyan hőmérsékleten tartani a processzort, amit még éppen elvisel - ugyanis a túl nagy hideget sem bírják az áramkörök. A versenyen megkínzott csipek mínusz nyolcvan körül adták be a kulcsot, de a csapatok elmondása szerint találkoztak már olyan processzorral is, ami mínusz 160-ig bírta. Túlhűtésnél egyébként a direkt ilyen vészhelyzetekre rendszeresített hajszárítóval húzzák feljebb pár fokkal a hőmérsékletet a profik.
A hűtés megépítéséhez mindenféle házi praktikát bevetnek a versenyzők a szigetelésként alkalmazott konyhai papírtörlőtől (egy kis szakmai titok: a Szilvia a legjobb, vécépapírral is kísérleteztek, de az nem szívja elég jól a nedvességet), a pot köré tekert, befőttesgumival rögzített frottír törülközőig. És ha még marad egy kis hely, az egész fölé lehet még emelni pár plusz ventilátort.
Na még egy megahertzet
Ha összeállt a hűtés, jöhet a türelemjáték: apránként emelni az órajelet, a tápfeszültséget, és figyelni, hogy stabil maradt-e a rendszer. Ha igen, még feljebb lehet tekerni pár megahertzzel, ha nem, valamit varázsolni kell a hűtéssel. Ez a rész elég hosszadalmas, és nem túl izgalmas, nagyjából olyan, mint a maratoni futás olimpiai döntőjében a második és a negyvenegyedik kilométer közötti rész; bár ott legalább nem süti el a kommentátor tízpercenként azt a poént, hogy mínusz negyven fok alatt a Windows is lefagy. Végül csak eljön az a pillanat, amikor mindkét csapat férfiasan beismeri, hogy ennél több teljesítményt nem tudnak kipréselni a vasból.
Ekkor jön igazságot osztani és eredményt hirdetni a 3D Mark 06, meg a többi tesztprogram, ami megmondja, hogy az azonos alkatrészekből álló két gép közül melyiket sikerült jobban túlpörgetni. A magyar extrémtuning-bajnokság döntőjében ez a Hun EXtreme OC Team csapatának jött össze: az alapban 3 gigahartzes processzoruk 4,9 gigáig bírta a túlhajtást (szoros volt a verseny, a másik csapat 4,8-ig jutott). Sokáig nem sütkérezhetnek a dicsőségben, mert hamarosan indulnak Prágába, az európai döntőre, és ha ott is a legjobbak között lesznek, Tajvanban mérkőzhetnek majd meg a műfaj Maradonáinak számító skandinávokkal, távol-keletiekkel és amerikaiakkal a világbajnoki címért.