Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a katasztrófabiztos adatközpont

2009. április 7., kedd 08:44

Az izraeli Axxana cég megalkotta az adatközpontok fekete dobozát, ami egy ház összeomlását is képes átvészelni, biztonságosan megőrizve a tárolt adatokat.

A 2005-ben alapított izraeli Axxana egy olyan biztonsági rendszer fejlesztésével készült el, amely valós időben, biztonságos körülmények között képes tárolni a cégek adatait, így azok egy esetleges katasztrófa bekövetkezte után is visszaolvashatóak lesznek. A Phoenixet úgy hirdetik, mint az adatközpontok fekete dobozát: a rendszer egy 180 kilogramm tömegű, megerősített védőfalnak köszönhetően akkora erőhatásoknak is képes ellenállni, amelyek egy utasszállító repülőgép becsapódásakor lépnek fel – írja az ITcafé a Registerre hivatkozva.

A Phoenix System lényegében egy olyan fizikailag megerősített biztonsági rendszert jelent, amely folyamatosan összeköttetésben áll az adatközpont tárolóegységeivel, és az oda küldött információkat szinkronban helyezi el saját flashmemóriás meghajtóin. Katasztrófa esetén a rendszerben mentett adatok kétféleképpen nyerhetők ki: az első esetben a repülőgépek fekete dobozához hasonlóan a Phoenixet először meg kell keresni az általa folyamatosan sugárzott jelek alapján, majd a helyszínen össze kell kötni egy laptoppal, az Axxana szoftvere pedig elvégzi az adatmentést. A másik megoldás az, hogy a mentett adatokat beépített modem, antenna és a hozzá tartozó telepek segítségével egyszerűen másik meghajtóra továbbítják egy mobil széles sávú technológia segítségével.

Az Axxana mérnökei szerint a Phoenix egy épület összeomlását is képes átvészelni, ellenáll 1000 Celsius-fokos hőmérsékletnek vagy akár 40 g erejű lökéseket is kibír. A rendszerhez kapcsolódó saját fejlesztésű Enterprise Data Recording technológia bővebb leírása és a termék specifikációja elérhető a cég weblapján.

Rovatok