A tevek szerint a szárnyak nélküli, leginkább egy rakétára emlékeztető gép utazósebessége túllépi majd a 6, de talán a 7 Mach-ot is, vagyis a hangsebesség 6-7-szeresét. (A hang sebessége függ a közegtől és a hőmérséklettől is, 15 Celsius-fokon, a légkörben, tengerszinten 1225 km/óra, nagy magasságban, hidegben kicsit kisebb.)

Az óriási sebesség titka a scramjet (supersonic combustion ramjet, hangsebesség feletti, torlósugaras hajtómű) technológia, amivel régóta kísérletezik már a NASA, de eddig élesben tíz másodpercnél hosszabb időre nem sikerült működésre bírni a különleges hajtóművet. Ez a technológia gyakorlatilag nem alkalmaz forgó alkatrészeket, az üzemanyag elégetéséhez szükséges oxigént a motorba beáramló levegőből veszi, amit repülőgép nagy sebessége miatt az úgynevezett torlóhatás nyomása sűríti össze. Így nincs szükség a hagyományos sugárhajtásnál alkalmazott turbinára.

A sikeres szimulációk és a hajtómű földi tesztjei után az első tesztrepülésnél egy B52-es nehézbombázó viszi majd fel a gépet 15 ezer méteres magasságba. Ott az leválik, és egy hagyományos rakétahajtómű segítségével éri el az 5500 km/óra körüli sebességet, ahol a scramjet technológia bekapcsol, és a tervek szerint öt percen keresztül viszi majd a WaveRidert hatszoros hangsebesség felett – majd a kísérlet végén a gép a Csendes-óceánba zuhan.

Ha a teszt rendben zajlik, és a scramjet beválik, az új távlatokat nyithat a polgári repülés, és a harci repülőgépek világában. Ilyen sebesség mellett megoldható már az is, hogy a gép kirepül az atmoszférából a világűrbe (itt beáramló levegő híján a scramjet nem működik, de cserébe nincs légellenállás sem), majd a célpont felett lép be újra a légkörbe, így átugorva a távolság nagy részét.