Index Vakbarát Hírportál

Biomassza-erőmű épül Salgótarjánban

2009. november 3., kedd 15:35

Biomassza-erőművet épít Salgótarjánban az ELMIB Zrt. A kilencmilliárd forintból megépülő létesítmény 2012 negyedik negyedévétől üzemel, hőértékesítése évi 200 ezer gigajoule lesz, ami a városi távfűtés jelenlegi hőigényének 60 százalékát fedezi.

A beruházást a saját erő mellett banki hitelből valósítják meg, és számítanak uniós forrásra is, mivel a KEOP-keretből egymilliárd forint nyerhető el erőmű építésére – mondta Kele József vezérigazgató kedden Salgótarjánban egy sajtótájékoztatón. Az építkezést a hatósági engedélyek beszerzése után, várhatóan jövőre kezdi meg az ELMIB csoport.

Az erőmű áramtermelő kapacitása a vezérigazgató tájékoztatása szerint eléri a 12,5 megawattot, ezzel 20 ezer háztartás, vagyis Salgótarján teljes lakosságának áramigényét el tudják látni. A létesítményt erdészeti és faipari hulladékkal, fűrészporral, faaprítékkal fűtik majd. Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere közölte: az erőmű beüzemelése után tíz százalékkal csökken a távfűtés díja. A beruházás, a beszállítókat is beleértve, száz új munkahelyet teremt a következő 20-25 évre – mondta.

A salgótarjáni biomassza-erőmű építésébe még az EETEK Holding Energia-hatékonysági Zrt. fogott bele 2006-ban, de a fejlesztés leállt. Az ELMIB a beruházásra és a majdani üzemeltetésre létrehozott ST Biomassza Erőmű Kft.-t vásárolta meg egy hónappal ezelőtt az EETEK-től. Az ELMIB Zrt-t a Magyar Fejlesztési Bank alapította 2000-ben. 2003-ban került át az állami vagyonkezelőhöz, amely 2005-ben értékesítette a jelenlegi tulajdonosoknak, a cégcsoport vezetőségét is adó magyar magánszemélyeknek. Az energetikai társaság konszolidált árbevétele 2008-ban megközelítette a 21 milliárd forintot, ami az előző évinek több mint kétszerese. Adózott eredménye 1,5 milliárd forint volt, konszolidált saját tőkéje pedig 8 milliárd forintra nőtt.

Az ELMIB a közelmúltban indította el Dömsödön egy mezőgazdasági hulladékot hasznosító biogázerőmű építését, Kaposváron szintén 2012-re épül meg a biomassza-erőműve, Tatabányán pedig, a fűtőerőmű résztulajdonosaként, a városi távfűtés fejlesztését tervezi.

Rovatok