Index Vakbarát Hírportál

2014-ben indul a Galileo

2010. január 8., péntek 12:34

Több éves halasztgatás után úgy tűnik, végre sínen van az európai gps-nek is nevezett műholdas navigációs rendszer, a Galileo fejlesztése, mivel az EU döntött a projekt egyes feladataira jelentkező cégek között, és megkötötte a szerződéseket a pályázatok nyerteseivel.

A műholdak legyártásával (pontosabban az első 14 szatelit legyártásával, amivel elindul a rendszer; később ehhez még 18-at tesznek hozzá) a német OHB System AG-t bízta meg az EU, ez 566 millió eurót visz el a rendszer megépítésének teljes, 3,4 milliárdos költségvetéséből. Az olasz ThalesAleniaSpace vállalat nyerte el a karbantartási feladatokat 85 millió euróért, és a francia Arianespace fogja pályára állítani a műholdakat 397 millióért. Az első műhold a tervek szerint 2012 októberében indul az űrbe, a francia cég az orosz űrhivataltól bérelt Szojuz rakétákat fog használni ehhez.

A hálózat 2014-ben kezd el működni, és az ígéretek szerint pontosabb és gyorsabb lesz, és nagyobb lefedettséget fog produkálni, mint az amerikai gps-rendszer, amit ma használnak a navigációs készülékek. A Galileo az EU közlekedési biztosa, Antonio Tajani szerint Európa politikai függetlenségét is meg fogja erősíteni, és fontos szerepe lesz gazdasági, szociális és biztonsági szempontból is a következő évtizedekben.

A Galileo ötlete 1999-ben merült fel, a konkrét tervek 2003-ban születtek meg rá, de a projekt többször került veszélybe, elsősorban azért, mert a különböző európai országok cégei nehezen tudtak együttműködni a fejlesztésen. 2008-ban a fejlesztést finanszírozó, francia, német, spanyol, brit és olasz cégekből álló konzorcium kiszállt az üzletből, ekkor vette át az EU a projekt vezetését.

Rovatok