A texasi Rice Egyetem kutatómérnökei a gyorsulási autók, dragsterek után nanodragsternek nevezték el legújabb művüket. A kutatócsoport James Tour vezetésével már többször rakott össze molekulákból autószerű nanoszerkezetet, amit el is tudtak indítani, de a mostani alkotásuk felülmúlja a korábbiakat.

Előzőleg ugyanis olyan nanoautókkal próbálkoztak, amiknek minden kerekét hatvan szénatomból összeálló, gömbszerű molekulák alkották, ezek azonban túlságosan tapadtak a szuperfinom aranyrétegből kialakított „úthoz”. Tourék készítettek kerekeket karborán szerkezetekből is (a karboránok olyan bór-hidrogének, amelyekben két bóratomot szénatomok helyettesítenek) ezek viszont túl csúszósnak bizonyultak.

A nanodragster egyesíti a két technológiát: a feniletilén alvázhoz hátul két nagy széngömb csatlakozik, elöl viszont a hátsóknál rövidebb tengelyekre szerelt karboránkerekeken gurul a járgány, hő és elektromos mező hatására. Tour szerint az új konstrukció már kisebb hőmérsékleten elindul, mint a tisztán szénkerekes modell, ami 200 Celsius-fok alatt nem volt működőképes. Ráadásul az új nanoautó gyorsabb is: óránként 0,014 millimétert halad, ami nem rossz eredmény egy olyan járműtől, ami ötvenezerszer vékonyabb az emberi hajszálnál.

Ezen kívül a nanodragster egy látványos trükkre is képes: mivel az első kerekek nem tapadnak annyira az úthoz, menet közben fel-fellendülnek egy-egy nagyobb gázfröccs (illetve, elektromosmező-fröccs) hatására. Tourék az Organic Letters című szaklapban mutatták be a nanodragstert. A nanoautók építése egyébként nagyon jó terep nanorobotok és más nanoelektronikai szerkezetekben használt technológiák teszteléséhez.

A texasiak sikerét a techrovat gyurmalaborja, a Puttylabs is megirigyelte, bővebben lásd itt.