Index Vakbarát Hírportál

Feltörték a PlayStation3-at

2010. január 25., hétfő 19:55

George Hotz, aki 2007-ben az amerikai iPhone-okat az AT&T telefontársasághoz kötő rendszer feltörésével szerzett magának hírnevet, újabb hackertrófeát gyűjtött be: a Playstation3-at sikerült feltörnie. A Sony játékkonzolja három éve került a boltokba, és azóta nem sikerült senkinek elérnie, hogy kijátszva a rendszert, másolt játékokat futtasson a gépen, ezért a játékfejlesztők és a hackerek is egyre inkább feltörhetetlennek kezdték tartani a PS3 védelmét.

A 19 éves Hotz saját bevallása szerint öt hetet dolgozott a törésen, amiben hardveres buherálás és szoftveres támadás egyaránt szerepel. A hacker saját bevallása szerint még nem jutott be a PS3 minden védett rendszerébe, így a rendszermemóriába sem, de arra már sikerült rávennie a gépet, hogy a másolt, illetve a Playstation2-es játékok futtatását ne blokkolja. A BBC-nek Hotz annyit mondott, hogy a kíváncsiság és a kihívás motiválta, egyébként nem szokott játszani, a saját Playstation3 gépéhez is csak egy gyári játéka van, de azt sem kedveli különösebben.

A hacker azt ígérte, hogy ha teljes mértékben átveszi az uralmat a gép felett, egy könnyen használható, felhasználóbarát programot fog írni a törésre, és azt közkinccsé teszi az interneten. A Sony egyelőre csak annyit reagált a hírre, hogy kivizsgálják az ügyet. Hotz egyébként azt mondta, a törés közelebbről meg nem határozott jellegzetességei miatt a Sonynak nem lesz egyszerű bezárnia a biztonsági rést, amin keresztül bejutott a rendszerbe.

A játékkonzol feltörése, és a másolt játékok futtathatóvá tétele nem sok jót jelent a kiadó Sonynak, hiszen eddig a törés hiánya rákényszerítette a játékosokat a játékok megvásárlására, és ezzel együtt sem produkáltak a PS3-as játékok olyan eladási mutatókat, mint a közvetlen konkurens Xbox360, vagy a Wii. A törés nyilvánosságra kerülése utáni hónapok megmutatják majd, mennyire használják a játékosok a kalózverziókat a boltban megvett játék helyett, vagy inkább vásárlás előtt, kipróbálható demóként.

Rovatok