Index Vakbarát Hírportál

Hány gomb kell egy egérre?

2010. március 23., kedd 23:54

Jobb lesz attól egy egér, ha több nyomkodható gombot zsúfolunk rá? Az Apple-nek jó volt 22 éven át az egygombos egér, a pécések is elvoltak a jobbklikk-balklikk választékkal, plusz a görgő. Aztán elindult a licit, na még egy gomb ide, egy oda, és mára kicsit olyannak tűnik ez a négygombos-ötgombos-százgombos mánia, mint az eldobható borotvák a ki tudja már hány pengével, meg a Bécsből becsempészett gagyi kvarcórák a nyolcvanas években, amikor az iskolai nagyszünetben azzal lehetett villogni, hogy kinek hány gombos.

Persze valójában ez nem így van: a sok gomb igenis kell az egérre. Hogy kinek? Hát a játékosoknak, közülük is a legprofibbaknak, akik között századmásodpercek és milliméterek döntenek győzelem és vereség, élet és halál, vagy ami még ennél is fontosabb: több tízezer dolláros díjak, és a világversenyekről üres kézzel, megszégyenülve hazaballagás között.

No de álljon meg a menet, amikor legutóbb a profi játékosoknak szánt csúcsegerekről írtunk, volt szó sok g-s gyorsulásról, lézerirányzékról, meg 5000 dpi-s felbontásról, de 10-15 gombról egészen biztosan nem. Naná hogy nem, mert akkor az akciójátékokra specializált egereket próbálgattuk, ahol szükség van a szemmel alig követhető sebességre, és a sebészi precizitásra, de funkcionalitás terén elég az, ha tudunk vele lőni, fegyvert váltani, meg esetleg gránátot dobni.

Azóta a perifériagyártók rátaláltak egy másik, alsó hangon több tízmilliós játékosrétegre: az online szerepjátékosokra. Itt nem ritka, hogy egy karakternek 15-20 képessége is legyen (plusz az egyes képességekből összefűzött makrók), amit általában rohanás közben, hajszálpontosan időzítve kell használni. Ha elfogynak az egéren, meg a billentyűzeten a WASD billentyűk környékén a szabad gombok (azért ott, mert általában ezekkel mozog az ember, és nem nagyon lehet levenni róla a kezet), akkor probléma van. Két, profi játékosokra specializált cég, a Razer és a Steelseries is lecsapott erre a piaci résre, mi meg kipróbáltuk a Nagát, és a WoW-egeret, 17 illetve 15 gombbal, viszont a kezünkön továbbra is csak öt ujjal.

Elnézést, maga Naga?

A Razer már több profi egerét nevezte el kígyókról (van például mambájuk és viperájuk), ezek után minimum jelzésértékű az ősi hindu kígyóistenek nevét adni a minden eddigit lepipáló, 17 gombos kütyünek. Az adekvát kérdésre (mégis hova a bánatba fér el 17 gomb egy egéren?) első ránézésre megvan a válasz: a jobb oldalon, ahol alapesetben a hüvelykujjunk pihen, ott sorakozik három sorban négy-négy gomb, mint egy telefon billentyűzete. És a kezelése is pont olyan, mintha vakon, egy ujjal próbálnánk sms-t írni, miközben még ezer más dologra kell figyelnünk. Ha ehhez hozzáadjuk a normál jobbgomb-balgombot, és a külön gombként is működő görgőt, még mindig csak 15-nél tartunk. A maradék kettő a bal gomb szélére került, nekem elég kényelmetlen helyre, nem is erőltettem őket különösebben, hiszen sokkal izgalmasabb az oldalsó gombfal.

A Razer tesztjei szerint a játékosok nagy többsége 18 óra gyakorlás után szokott hozzá az oldalsó gombokhoz, ami meglehetősen ijesztő szám. Ha jobban belegondolok, annak idején a főiskolán egyetlen olyan vizsgám, de talán még vizsgaidőszakom sem volt, amire 18 órát készültem volna (igaz, nem is lett belőlem sztárprogramozó), akkor meg nehogy már egy nyomorult egér használatát kelljen ennyi ideig tanulni. Pár óra után fel is adtam a küzdelmet, azalatt sikerült addig eljutni, hogy a 12 gombból négyet (az első oszlopban mind a három, és az utolsóból a legalsó, ami pont jó helyen volt az ujjamnak) már reflexből tudtam használni, ezzel simán megháromszorozva egy mezei teszkógazdaságos egér kínálatát.

A sokórás tanulási fázist elegánsan átugorva megkérdeztünk egy profit, aki már hetek óta használja a Nagát World of Warcraftban. Keeyra szerint pár nap alatt könnyedén hozzá lehet szokni a 12 gombból legalább 9 használatához (a bal gomb szélén levő kettőről ő is lemondott), és – igaz, az online szerepjátékokon belül is csak speciális esetekben – óriási segítségnek tartja a sokgombos egeret.

Az 5600 dpi-s gyilkos

A Naga egyébként, ahogy a Razer többi egere is, elképesztően jól néz ki, elegáns, semmi felesleges csicsa nincs rajta, hűvös profizmust áraszt magából, és tiszteletet parancsol, mintha egy M110-es mesterlövészpuska lenne diszkréten a pécé mellé támasztva.

Hidegen világít a kígyós embléma meg a számok az oldalsó gombokon (pontosabban hideg kékes színű ugyan, de pár óra után már zavaróan melegít a díszkivilágítás a kezünk alatt, jobb kikapcsolni), tökéletes, kézbe simuló a forma, kényelmes a fogás; meg kell hagyni, 20 év alatt megtanultak egeret tervezni a Razer mérnökei. Persze 20 ezer forintért ez a minimum.

Gyorsan emlékezzünk meg a technikai paraméterekről is: 5600 dpi-s felbontás, 1000 Hz-es mintavételezés, és 5 m/s sebességig képes követni a kezünk mozgását (ha nem tudná, hogy erre most elismerően kell hümmögni, vagy lefitymálóan nézni, itt elmagyarázzuk, mi mit jelent, mi a sok, és mi a kevés). És persze drótos, mint minden profi egér, mert itt már nem engedhető meg a vezetéknélküli adatátvitel késleltetési ideje.

Naga még egyszer

Érzékenysége kiváló és jól konfigurálható, egyaránt működik Photoshopban pixelpontos retusálásnál és Quake 3 online-ban. A görgő gombja pont megfelelő keménységű, nem nyomódik be minden apró érintéstől, de nem kell annyira ráfeküdni, hogy véletlenül már görgessen is az ember - kezdi az értékelést egyszemélyes kontrollcsoportunk Daene, aki Macintosh-on próbálta ki az egereket.

A bal felső előre-hátra gombok elsőre picit fura helyen vannak, de pár óra használat után már rááll az ember keze. Ellenben a hüvelykujjnál lévő 3x4-es kiosztással nem vagyok kibékülve. Nincs formája a kiosztásnak, rengeteget kell gyakorolni, hogy pont a megfelelő gombot találd el, mennyivel nyúlj előre vagy fel. Emberfüggő lehet, de nekem egy este alatt nem sikerült ráéreznem. A másik probléma, hogy az egér pici a kezemhez, a leghátsó sort csak nagyon kényelmetlenül tudom benyomni, de az előtte lévő sor sem áll rendesen kézre. Ha akkora lenne, mint a Logitech MX Performance vagy az MS Explorer 3, és a gombok nagyobbak lennének, pont ideális lenne. Jó ötlet, hogy a gombok egy pici usb-billenytűzetként viselkednek, így ha egy játék nem boldogul a sok egérgombbal, akkor is lehet funkciókat rendelni hozzájuk.

A műanyagpáncélos hős

Ha a Naga minden négyzetmillimétere a halálos profizmust sugározza magából, a Steelseries WoW egerénél ez a tudat alatti üzenet úgy hangzik: én vagyok a tökéletes ajándék egy online szerepjátékosnak, vegyél meg. A kincsesládát formázó csomagolás, a Forma-1-es autókra emlékeztető kis szárnyak a műanyagba fröccsöntött cikornyákkal és rúnákkal, a páncélt imitáló borítás a réseken át kiszűrődő háttérvilágítással mintha nem is a leendő használót próbálná megnyerni, hanem a laikust, aki ajándékba veszi az egeret. Kicsit drágább is mint a Naga.

A kínos hamburgermenümellékapottműanyagajándék-hangulat egész addig tart, míg kézbe nem vesszük az egeret, ami meglepő módon, és a kicsit gagyi külsőt meghazudtolva, kényelmes és egész jól használható. Míg a Nagánál a hüvelykujj kap rengeteg nyomkodható gombot, a WoW-egérnél úgy szórták szét azt a 15-öt, hogy minden ujj alá jut vagy 2-3 gomb. Ebből fakadóan már az is problémás lehet elsőre, hogy úgy fogjuk meg az egeret, hogy nem nyomunk meg semmit véletlenül, és ha nincs gitáros, zongorista, de legalább gépíró gyakorlatunk, vicces lesz, amikor először próbálunk az ilyesmihez nem szokott gyűrűs- vagy kisujjunkkal gombokat nyomkodni.

Legjobban a jobb oldalra helyezett (ahol a Nagánál a rengeteg gomb van), a konzolos kontrollerekhez hasonló nagy gomb működik, amit négy irányba lehet nyomni. Ezt percek alatt megszokja az ember, ellentétben például a görgő alatt elhelyezkedő két gombbal, amikhez vagy csomót kell kötni az ujjainkra, vagy felemelni a kezünket az egérről, ami persze éles helyzetben instant halált jelent a játékban. Technikai paraméterekben (3200 dpi felbontás, 1,6 m/s sebesség, 1000 hertzes mintavételezés) alulmarad a Nagával szemben, viszont 20 g gyorsulást bír ki a fejlesztői szerint, ami elég viccesen hangzik, mivel aki ennek a felét ájulás nélkül kibírja egy percig, az vagy űrhajós, vagy vadászpilóta, vagy Chuck Norris egyenes ági leszármazottja.

Steelseries WoW még egyszer

Méretre jobban bejött, de a fényezése ellenére a fogása picit olcsó műanyag dobozos, ami betudható annak is, hogy nagyon könnyű - mondja Daene. A négyállású hüvelykujjgomb alsó része nagyon közel van a talapzathoz, ritkán sikerült úgy benyomnom, hogy ne menjen vele egy másik is. Ez betudható talán annak is, hogy a mikrokapcsolói sokkal puhábbak, mint bármelyik egéré, amit eddig láttam. A kisujjnál lévő kétállású gombnak csak az egyik felét voltam képes benyomni, akárhogy próbálkoztam, hiányzik még fél centi meg egy negyedik ujjperc. Szintén így jártam az egér hátán lévő két gombbal.

A görgőhöz közelebbit kis gyakorlás után sikerült középső ujjal aktiválni, de a másikat csak úgy, hogy szinte ujjtővel-tenyérrel nyomtam be. Ezzel az a baj, hogy ha ketten jönnek utánad railgunnal, és picit megszorítod az egeret, akkor már benyomod (ha szerencséd van, csak azt), majd látványos rakétafüsteffektek között kerülsz a ranglista végére -10 fraggel. A görgője is puhább mint a Razeré, nagyon kell figyelnem, hogy csak kattintsak vele és ne kattint-görög legyen belőle. Kár érte, nagyon drukkoltam neki, méretileg jobban bejön, mint a Naga.

Nem hülyeség, csak túlzás

Ahogy a Naga, a WoW-egér is speciális addonon keresztül kommunikál a játékokkal, és másra nem is igazán használhatók, hiába próbálnánk 15 gombbal bűvészkedve Photoshopozni. A Steelseries egerének van saját gombkiosztása World of Warcrafthoz, de teljesen értelmetlen, olyan funkciókat tesz ki egérgombra, ahol egyáltalán nem számít, hogy mennyire gyorsan érjük el őket (mint a térkép, vagy a karakterlap). Érdemes inkább teljesen a saját karakterünkre és játékstílusunkra szabni a saját kiosztásunkat. Aztán kezdődhet a 18 órás betanulás.

Hogy a top játékosoknak nagy segítség lehet a tizensok gombos egér, az nem volt kérdés, arról viszont sikerült meggyőznöm magam pár óra egerészés után, hogy az átlagjátékos is ki tudja használni őket – ha nem is az összes bónusz gombot, a felét talán igen. A 17 gomb persze túlzás, de egyáltalán nem akkora marhaság, mint első látásra tűnik. És a Naga még borzasztóan menőnek is néz ki emellé.

(Az egereket a Pixeltől kaptuk a teszthez)

Rovatok