Index Vakbarát Hírportál

Fekete tégla csiklóegérrel

2010. május 3., hétfő 10:18

Teszt az átlagos felhasználónak, annak, aki dolgozni akar a gépén, és nem akarja tudni, hogy a videókártyája a konkurencia termékeihez képest hogy teljesít, akinek a szaklapok tesztjei a különféle benchmarkokkal meg renderelési táblázatokkal nem sokat mondanak. Én például az utolsó két bekezdésig ilyen tesztet nem is olvasok el, mert nem érdekel a processzorom áramfelvétele. Ez a teszt abból a szempontból vizsgálja meg a Lenovo (leánykori nevén IBM) Thinkpad x100e típusjelű subnotebookját-netbookját, hogy lehet-e rajta dolgozni.

A kötelező köröket le kell futni azért, a gépben egy AMD processzor dolgozik, a típusjelét most hagyjuk, egymagos, kész. Van benne 2 giga RAM, 250 GB HDD, meg egy Ati videokártya, amiről annyit tudok, hogy zökkenőmentesen fut rajta a World of Warcraft, de ezt is csak onnan, hogy írták valahol, mert én nem játszani vettem a gépet, hanem melózni. Az tuti, hogy HD videókat simán nézhetünk a gépen, de HDMI-kimenet hiányában csak a 12 colos kijelzőn. Wifi, hálókártya, kártyaolvasó van benne, meg a szokásos portok. Az egyik usb a gép kikapcsolt állapotában is tölti a rákötött telefont, és ez fasza.

Optimális esetben a napom úgy néz ki, hogy reggel 5 és 9 között otthon melózom, 10 és du 5 között az Indexben, utána megint otthon. Mivel otthon egy 17 collos Macbok Prón dolgozom, ami 3,5 kiló, kellett egy kisebb gép, amin bent is lehet tevékenykedni. A feladat az én esetemben posztok írása és szerkesztése, képszerkesztés, blogketrecbe új posztok behúzogatása és az ehhez kapcsolódó newsfeedek olvasása, és kész, ennyi, nem kell, hogy mást tudjon a jószág, fusson rajta zökkenőmentesen egy szövegszerkesztő meg egy browser, és ne szarja össze magát 30 nyitott tabtól. Ja, és ne legyen túl nehéz sem, mert utazom elég sokat (haza Debrecenbe pl.), és az akkuja bírjon három-négy órát.

Arra hamar (két hónap) rájöttem, hogy a netbookláz második körében beszerzett HP 2140 Mini ezek közül csak a kis súlynak és a hosszú akkuidőnek felel meg, a nagyobbik akksival konkrétan hét órát lehet felesre levett fényerővel filmeket nézni rajta, de gépelni, illetve dolgozni, na, azt kurvára nem lehet tíz colon és egy különösen kis kezű felnőtteknek tervezett billentyűzeten. Az állandó scrollozástól hülyét kaptam, a szokásos netbookprocesszor lassú volt, jött a Lenovo helyette. Az ára egy hónaposan százezer forint volt, ami nem rossz, itthon egyelőre egy cég adja száznyolcvanezer forintos horroráron, annyiért meg ne vegye senki.

A gép 12”-os, könnyű (másfél kiló körül) és ronda, mint az összes Lenovo-IBM gép, fekete műanyag tégla, kész, a dizájnerek nem erőltették meg magukat. Van trackpadje és trackpointja is, az egy piros bizbasz a billentyűzetben, és mivel az IBM találta ki, annyira büszke rá, hogy minden modellben meghagyatta a Lenovóval. Geek körökben csiklóegérnek is hívják, ha az ember megszokja, könnyebb használni, mint a touchpadet, ami a billentyűzethez hasonlóan a szokásos minőséget hozza.

IBM-billentyűzeten gépelni olyan, mint Ferrarit vezetni vagy Angelina Jolie-val gimnasztikázni. És ez az egyik legfontosabb dolog, tessék elhinni, a megfelelő keménységű és nyomáspontú billentyűzet a barátunk, könnyebb és szebb lesz tőle a napunk, míg egy puha, bizonytalan f betű a halálba kerget mindenkit.

A gép kijelzője szép, fényereje meglehetősen nagy, én azonnal lehúztam nyolcasra, mert úgy kellemesebb a szemnek, és ami a legfontosabb: ha belenézek, nem látom magam és a mögöttem lopakodó macskát, mert a felülete matt, nem az a csillogós szar, mint az új modelleken. A Lenovo jó szokásához híven feltelepített rá mindent, amire csak szüksége lehet az embernek, nem kell driverek után kutatni a neten, de ha mégis lenne valami frissítés, akkor van egy alkalmazás, ami megkeresi, letölti és telepíti őket. Ezt a korábbi modelleken egy dedikált kék billentyűvel lehetett beindítani, most ilyen nincs, de két klikk, és máris jön a cucc.

Eddig a pozitívum, most jöjjön a feketeleves. A gép melegszik, mint a veszedelem, ha az ölemben egyensúlyozom, szétég a bal combom, mert ott jön, mit jön, ömlik belőle a hő. Ez hosszú távon igen kellemetlen, viszont orvosolható: csökkenteni kell a teljesítményt. Erre van többféle lehetőségünk, első, ugye, a kijelző fényerejének levétele (hármason még simán látható, filmet négyesen már lehet nézni), a második a processzor teljesítményének csökkentése, ami két lépcsőben történhet, a középső állásban az 1,6 Ghz-es Athlon akkor pörög maximumon, ha kell, egyébként 800 Mhz-re áll vissza, a harmadik állásban ez a felezett állapot az állandó.

Ez, mármint az abszolút energiatakarékos használat viszont tényleg csak arra jó, hogy az Open Office-ban pötyögjünk, egy Ms Office elindítását meg se kíséreljük, értelmetlen.

Kompromisszumokkal ugyan, de igenis használható gép a kis x100e, gépelni frankón lehet rajta, és a kijelzőtől sem vakulunk meg. Egyszerre futtattam a FeedReadert, egy Firefoxot húsz-huszonöt nyitott tabbal, egy Chrome-ot és az Open Office-t, és ugyan a processzor kilencven-száz százalékos terheltséggel dolgozott, a gép nem feküdt meg a dologtól, simán dolgoztam rajta hat órát folyamatosan. Ha max. teljesítményen pörög a gép, két órát bír az akku, ha takarékos üzemmódot választunk, közel négy órát ki lehet belőle csikarni. Szubjektív használati tesztem végeredménye 5/4, ha nem melegedne ennyire a cucc, megkapná az ötöst, ennyi pénzért ez a gép kiváló vásár.

A képeket az internetről vadásztam, de az enyém is pont ilyen, csak nem japán, hanem angol billentyűzettel.

Rovatok