Index Vakbarát Hírportál

Vérnyomásmérő a diktafon ellen

Apple iPod Shuffle és Creative MuVo

2005. február 25., péntek 15:00

Csatába szólítottuk a legújabb, és egyben legkisebb iPodot, valamint a Creative lejátszóját. Az Apple egyszerűséggel és a divattal támad, a másik felszereltségével csap vissza.

Menet közben zenét hallgatni jó. Főleg a saját zenénket. Régebben persze ez meglehetősen nehézkes volt, a walkman ugyan enyhített ezen a problémán, hangminősége és használhatósága azonban ma már nem tárgyalási alap. Aztán jöttek a discmanek, azok viszont ha megfeszültek sem voltak képesek kisebbek lenni egy cd-nél. Ekkora hátsó zsebe meg keveseknek van, igazi, széles körben elterjedt alternatívát csak a közelmúltban megjelent vincseszteres lejátszók kínáltak. Meg a pen drive-hoz hasonló flashmemóriás mp3-lejátszók, melyek aprók, olcsók és egyre több zene fér rájuk.

Brand


iPod Shuffle
Az Index két ilyen lejátszóra vetette rá magát. Mindkettő márkás termék, huszonhétezer forintos árukkal pedig a belépőszintet jelentik saját kategóriájukban. Az Apple iPod Shuffle és a Creative MuVo TX FM ugyanazt a célt szolgálja, mégis, egészen eltérő koncepció áll mögöttük.

Az Apple ugyanis készített egy mp3-lejátszót, és... és semmi. Pont. A kaliforniai társaság nem érezte szükségét, hogy beépítsen rádiót vagy mikrofont a készülékbe, ami még érthető lenne, viszont hiányzik belőle a kijelző is, néha nagyon. Azért adtunk egy esélyt az Apple által agyonreklámozott "meglepetés ereje" életérzésnek. Tehettük, hiszen Kelet-Európában a bizonytalanság önmagában nem nagy cucc, mondhatni autentikus közhangulat, amibe akár remekül bele is passzolhatna a Shuffle. És valóban: közel sem okozott olyan lelki konfliktust a kijelző hiánya, mint azt elsőre gondoltuk.

Zenehallgatás közben például a legkevésbé sem volt hiányérzetünk, kalandorként, bekötött szemmel tekintettünk a jövőbe, a dalok meg következtek egymás után, vagy össze-vissza (igazából persze ilyenkor is egymás után). Gond akkor volt, amikor valamiféle információhoz szerettünk volna jutni. Például, hogy milyen hangerőn szól a zene. Vagy hogy meddig bírja még az elem. Ez utóbbiról elvileg megtudhatunk valamit a hátoldalon bujkáló "led" nevű informátortól, de nekünk sehogy sem köpött, csak világított össze-vissza.

Apróság

Ugyanakkor az iPod Shuffle messze a legkisebb lejátszó, amivel valaha találkoztunk, ráadásul könnyebb mint egy utolsókat lobbanó öngyújtó. Kezelése egyszerű, a kidolgozás minőségére sem lehet panasz. Ráadásul még jól is néz ki. Nem, igazából nem is annyira jól, mint inkább furán. Valójában egy vérnyomásmérőre hasonlít, de mindenképpen valami életmentéssel kapcsolatos dologra, ugyanakkor - és ez ebben a kategóriában nagyon fontos - divatos a Shuffle.

Apple Creative
Méret: (cm) 2,5x8,3x0,8 3,5x7,3x1,5
Súly: 22 gr 32 gr+ elem
Kapacitás: 512 Mbyte 256 Mbyte
Bruttó ár: 27 990 Ft 28 000 Ft
Érdekesség még, hogy nincs hozzá sem elem, sem töltő, ami egyszerre áldás és átok. Remek megoldás, hogy usb-n keresztül tölthetjük a cuccot, egészen addig, amíg el nem utazunk olyan helyre, ahol nem találunk számítógépet, és csak a bamba konnektor marad. Akkor viszont már fájó lehet egy olyan elem hiánya, melyet egyszerűen bedughatnánk a fényképezőgép töltőjébe, mondjuk. Persze vásárolhatunk hálózati töltőt hozzá, igaz nem olcsón, de tízezer forintért.

Más világ

A Creative modellje teljesen más, már amennyire különbözhet egymástól két flashmemóriás mp3-lejátszó. Ettől a terméktől is sokat vártunk, hiszen a Creative egyet jelent a hanggal, legismertebb terméke, a Sound Blaster a pc-s hangkártyák alfája és ómegája; igazodási pont. Persze különleges hangélményre nem számíthattunk, ebben a tekintetben sokkal inkább az mp3 tömörítettsége a meghatározó. Ma már elvárás, hogy a lejátszó tökéletes minőséget produkáljon.

Ezt hozza is a Creativ MuVo TX FM, és még sokkal többet: diktafont, rádiót, hangszínszabályozót, és - persze - kijelzőt. Valamivel több gombbal találkozunk, mint az iPod shuffle esetében, a lejátszó valamivel nagyobb, a forma kevésbé letisztult, sokaknak viszont pont emiatt jobban tetszik. Ízlésen persze lehetne vitatkozni, ugyanakkor 27 ezer forintért fele annyi memóriát kapunk a Creativtól, mint az Apple-től. Ráadásul ez a lejátszó cserélhető elemmel működik, ami nyílván kevésbé elegáns, esetenként viszont praktikusabb megoldás.

Hasznos extrák


Creativ MuVo TX FM
A hangszínszabályozó tényleg hasznos, a különböző műfajok között ugrálva megtalálhatjuk a legmegfelelőbb beállítást, mely esetenként sokat dob a hangélményen. A mikrofontól persze ne várjunk csodákat, közepes minőségben rögzíti a hangokat, de rögzíti, ami remekül jön, ha a későbbiekben például zsarolni akarjuk ismerőseinket, vagy egyszerűen csak szeretnénk magunkkal eszmét cserélni.

A Creative modellje jobban felszerelt, mint a Shuffle. Adnak hozzá karszalagot például, ami futás közben lehet különösen hasznos, vagy belövés előtt. Meg kapunk elemet is, ami viszont a másikhoz, ugye, nem kell. Memóriából viszont kevesebbet ad a Creative, 256 megabájtot, míg árban nincs különbség.

Nehéz döntés

Két különböző koncepció, nyílván két célcsoportnak. Az Apple Shuffle azoknak lehet jó választás, akik tényleg csak egy lejátszóra vágynak, szeretik a kiszámíthatatlanságot, vágyják a nagy tárolókapacitást, akiknek fontos a divat, és akik előszeretettel öltöznek egészségügyi dolgozónak.

A Creative terméke azoknak jöhet be, akik jegyzetfüzet vezetése nélkül szeretnék tudni, hogy melyik dal lesz a következő, akiknek nem fáj a szűkösebb tárolókapacitás és nem olyan fontos a divat, akik szeretik a sokfajta szolgáltatást, és időnként megzsarolják rokonaikat.

Rovatok