A számítógépek gyűlöletes szerkezetek. Olyan hatást keltenek, mintha még mindig garázsban készítenék őket, forrasztópákával és pizzameghajtással, egy rosszul elhelyezett csavar ide, egy kis ketchup oda, lényeg, hogy elinduljon. Úgy-ahogy. Hiányzik a gépekből az a természetesség, az a könnyedség, ami egy autónál vagy egy tévénél tetten érhető, hogy rendesen működnek tudniillik. Mert ezek fagynak. Mert ezek belassulnak. Mert ezek buták, ormótlanok, zajosak, csúnyák és mindezek tetejében még ellenségesek is.

Ugyanaz, kicsit másképp

Szerencsére az új iMac is kifagyott. Nem is kicsit, gyakorlatilag úgy hülyült meg az operációs rendszer, hogy minden kapcsolatot megszakított a külvilággal és morózus autistaként bezárkózott a bitek közé. A távirányítóra nem reagált, bár a menüre kattintva lenyíltak az ablakok, azok üresek voltak, a gépet csak a hátul elrejtett powergombbal tudtam hatástalanítani, ráadásul három nap alatt háromszor vetemedett ilyesmire a számítógép.

Nagy bajban lettem volna különben. Mert a fagyást leszámítva az új iMac tényleg olyan, amilyennek egy számítógépnek 2005 végén lennie kéne, a cikk meg könnyen átcsúszhatott volna dicshimnuszba.

Például, mert a gép szép. Végre legyen már ez is szempont! Az iMac tejfehér, a dobozt egy megfelelően vastag átlátszó műanyagréteg fedi, olyan hatást keltve, mintha golyóálló lenne a szerkezet. Szerintem nem az. Sehol egy gomb, vagy valami gusztustalan kitüremkedés, minden ilyesmit elrejtettek a gép hátulján, amit csak az lát, aki a fal és a számítógépasztal között éli mindennapjait. Az új modell még vékonyabb, mint elődje, ami fizikailag majdnem lehetetlen, de még épp nem az: felül és alul sikerült keskenyíteni pár centit.

Az egész gép akkora mint egy lcd-monitor, némileg túlméretezett állal, vicceskedő tulajdonosok elszórakozhatnak azzal, hogy vendégeiket a számítógép megkeresésére bíztatják. Eltart majd egy ideig, amíg ismerőseink felfedezik a jobboldali nyílást, még tovább, amíg kiderült, hogy ez a tálca nélküli optikai meghajtó. A vezetékek sem árulkodók, a gépből csak két kábel távozik, egyik a konnektorhoz, másik a billentyűzethez. Ráadásul néma az iMac, ott tombol az orrunk előtt az egyébként kimondottan jó étvágyú 1,9 gigahertzes G5-ös, a 160 gigabájtos vincseszter, szerényen megbújik a nem különösebben erős Ati Radeon X600-as, ezt tudjuk, de nem halljuk.

Minden a dobozban

A 17 colos, 16:9-es képarányú lcd képminősége elég jó, megfelelően jeleníti meg a Mac OS Tigert, ami a társaság saját bevallása szerint a legjobb operációs rendszer, de mindenképp a legszebb. Spotlight, Dashboard, Expose, rengeteg olyan szolgáltatás és extra, amitől a felhasználó úgy érzi, törődnek vele. Hogy Steve Jobs belép a nappaliba, meghallgatja a szegény kisgyermek panaszait, elnyom egy almát (bocs!) a fején, aztán hazarepül, és az elmondottak alapján fejleszti tovább az operációs rendszert.

Minden a helyén, a szoftver tele hasznos szolgáltatással, a Mac OS kedvéért még azt is hajlandóak vagyunk elfelejteni, hogy a .jpeg valójában egy fájl, nem egy kép. Két nap együttlét után vígan használtam a Pictures virtuális mappát, nem érdekelt többé, hogy melyik könyvtárban van a kép valójában, hogy igazából a kép nem is létezik, az egész csak pármillió tömörített bit, nem törődtem semmivel; átmosták az agyamat, kösz, jólesett.

Aztán kifagy a gép. Aztán megint. Meg még egyszer. Pedig ilyesmire eddig nem volt példa, és gyanús, hogy az iMac egyik legnagyobb újítását nem sikerült megfelelő összhangba hozni a gép belső nyugalmával, a távirányítót tudniillik.

Mert hogy ehhez az is jár. Az iMac ugyanis túl azon, hogy számítógép, alapból Media Center, egy megfelelően előkészített operációs rendszerrel és egy tökéletes távirányítóval, ami lényegében az iPod Shuffle tökéletes mása. Mindössze egy gomb az eltérés, a menü gombja, ami értelemszerűen hiányzik a lejátszóból, hiszen annak nincs kijelzője, ennek viszont van, méghozzá maga a monitor. Kaliforniában úgy okoskodtak, hogy az átlagos felhasználó nem akar bajlódni kilencven gombbal, nem akar keresgélni, viszont szereti az egyszerűséget és természetéből adódóan ostoba. Én is átlagos felhasználó vagyok, ennek megfelelően bejött az iMac távirányítója, és az, ahogy hat gombbal megoldást kínáltak minden problémára.

Kényelmes anyagyilkosság

A Front Row (Homlokricsaj), a szoftver igazán egyértelmű, és könnyen használható. A távirányító menü gombját lenyomva megjelenik az új felület, amelyik egyrészt kellően látványos, másrészt messziről is jól látszik minden, hiszen a karakterek és a formák elég nagyok. A kanapéból indíthatjuk el a dvd-ket, hallgathatjuk zenéinket, nézhetjük a fotókat vagy a gépen tárolt filmeket. A listákat az iTunes vagy iPhoto szoftverrel állíthatjuk össze, a képekhez zenéket is rendelhetünk, hogy a Ketchup Song dallamára untassuk halálra családtagjainkat a spanyolban készült képekkel.

A szoftver tehát tényleg jó, de a háromszori megmagyarázhatatlan fagyást minden esetben megelőzte a távirányító használata; pontosabban egy gombnyomás, amit nem követett semmi, csak az önkívületi állapot. Ez is csak számítógép, még ha nem is annyira, mint egy windowsos pc. (A cikk megjelenése után jelzte a forgalmazó, hogy a Mac OS újratelepítése után megszűnt a probléma, így nem a hardverrel, hanem a szoftverrel volt a gond.)

A gép játékok alatt nyújtott teljesítménye természetesen elég gyászos, a felejthető grafikájú Nanosaur 2 képes volt beszaggatni ezen a különben elég erős konfiguráción, ezt még az amúgy gyengécske X600-as videokártyának is bírnia kellett volna. Más tekintetben azonban nem lehet ok a panaszra, a hagyományos alkalmazásokban remekül teljesített az iMac, ami azt jelenti, hogy sosem kellett várnunk, a gép sosem töltögetett, minden gyorsan és automatikusan történt.

Nincsen rózsa

Az iMac persze drága. Nem kicsit, nagyon drága, itthon az olcsóbb modell 383 ezer forintba kerül (az Egyesült Államokban 1300 dollárba, azaz 275 ezer forintba, Európában viszont mindenhol a hazai árszint a jellemző), viszont ezért cserébe kapunk egy csomó mindent. Először is egy elég erős konfigurációt és egy remek lcd monitort, ha márkás pc-k között keresgélünk, akkor sem ússzuk meg sokkal kevesebből a bevásárlást.

Az új iMachez azonban a távirányítón kívül jár még egy beépített webkamera (az iSight magában 55 ezer forintba kerül, de egy használható eszközért máshol is elkérnek 35 ezer forintot), rengeteg szoftver, a gyönyörű billentyűzet és egér (már többgombos), meg egy csomó szoftver. Így viszont már nem is olyan drága, és összehasonlíthatatlanul szebb vagy jobb, mint bármelyik pc az iMac. Még ha ez is fagy néha.