Az Országos Műszaki Múzeumba (OMM) nehezebb bejutni, mint egy titkos hadibázisra: előzetes telefonos egyeztetés a főigazgatóval, azután név- és személyiszám-leadás a portán, de aki kocsival jött, attól még rendszámot is kérnek. Az objektum hivatalosan nem látogatható, mert néhány hetvenes évekbeli vitrinen kívül nincs saját kiállítóterme, csak raktárai, ráadásul azok is dugig csővel, tranzisztorral, erőgéppel és Rakéta porszívóval. Az OMM hányattatott sorsú haknimúzeum, amely időként bekéredzkedik egy kiállítóhelyre, hogy a közönségnek is megmutasson néhányat a technikatörténet leporolt kincseiből.

Kincsből van elég. A láthatatlan múzeum 16 000 tárgyat őriz a robbanómotortól a mikrohullámú sütőig - mivel minket inkább a kütyük érdekelnek, Képes Gábor, a matematika- és számítástechnika-történeti gyűjtemény munkatársa és Tóth Endre szórakoztató elektronikai főtanácsos vezetésével elveszünk a raktárban a polcok között.

Ural az Ural

A számítástechnikai gyűjtemény raktárát az Ural-2-es uralja, a hatvanas évek közepén épült szovjet szuperszámítógép, a kevés megmaradt példány egyike. Az Ural 2-es nem tréfa: aranyozott domborlogó, embermagas fémfalak, a falakból kitüremkedő elektroncsövek, az elektroncsövek előtt üvegablakok, az üvegablakokon tüchtig kis kilincsek, mint egy bídermejer könyvszekrényen. Az Uralnak csak a "billentyűzete" íróasztal méretű, hűteni az erre a célra rendszeresített ládákba lapátolt jéggel kellett, hogy el ne füstöljön a technika. Az Uralban hat-nyolc órányi járás után általában elromlott valami, így a munkát három-négy órás hibakeresés követte a csőerdőben. Mindehhez a szupergép 12 000 lebegőpontos műveletet végzett másodpercenként, tehát a kétszobányi szörnyeteg egy mai pécé 10 gigaflopos sebességének a nyolcszázezred részét produkálta - hihetetlen mennyiségű áram és jég árán.

Az Ural az Építésügyi Minisztériumban szolgált, hogy pontosan milyen célt, azt homály fedi - az biztos, hogy számításigényes feladatokat bíztak rá, adatnyilvántartást és -feldolgozást többek között. Az emberközeli ősélmény viszont nem a raktárban, hanem Képes munkatárs íróasztalán leselkedik ránk. Egy igazi, eredeti, máig működőképes Commodore 3032-es, amit Európában a nyolcvanas évek elején dobtak piacra CBM néven. Képes munkatárs indít, a Commodore bútol, és mi lélegzetvisszafojtva figyeljük, sikerül-e felállnia az oprendszernek, de hát ez nem még nem a Windows: két évtized elmúltával is magabiztosan jön a prompt, miszerint:
###COMMODORE BASIC###
31 743 bytes free
READY.

Az Index techrovat-szerkesztőjének azonnal eszébe jut, hogy beír valami mókásat, például hogy GOTO 10, de Képes munkatársnak még ennél is jobb ötlete támad: a LOAD "" parancs segítségével betölti nekünk a Star Treket, egy vonalakból, pöttyökből és betűkből álló ősvideójátékot. A Star Trekben, amiből annak idején a számítógépes játékok közül először rendeztek világbajnokságot, Kirk kapitány bőrébe bújva kell irtani az ellenséget (You must kill 19 Klingons) úgy, hogy a képernyőn látható pöttyökre a szög és a távolság megadásával ráuszítjuk az Enterprise űrhajót helyettesítő E betűt. Remekmű, lehet, hogy azóta se találtak ki jobbat.

Erőemelés, duálflopi és a COCOM-lista

A hangulat fokozódik. Az egyik munkatárs egy papírdobozból húszkilós vincsesztert húz elő - tárkapacitásáról nem tudni közelebbit, de az biztos, hogy kell hozzá teljesítmény: keményen illik belekapaszkodni a célra rendszeresített vasfogantyúkba, és Fekete László módjára derékmagasságba erőemelni a szerkezetet. Csoda a hatalmas, bézsszínű külső duálflopi-meghajtó is, amelybe nyolchüvelykes hajlékonylemezeket lehetett tuszkolni, egyszerre mindjárt kettőt. A drive az IBM huszonöt éves Display Writer nevű csodagépéhez csatlakozott - a nyolcezer dolláros kütyü egyike volt a házi használatra is alkalmasnak vélt célszámítógépeknek, a gyártó szövegszerkesztésre szánta.

Képes és Tóth megemlékeznek Jánosi Marcell előtt, aki magnótechnikai főkonstruktőrként már a hetvenes években feltalálta a merev hajlékonylemezt, ezzel mutatva fityiszt a húszcentis megaflopikkal bajlódó nyugati blokknak meg a COCOM-listának. Jánosi találmánya, ami még ma is könnyedén elfér egy ingzsebben, sajnos soha nem hozott hírnevet a feltalálónak, pedig a Commodore főnöke állítólag személyesen repült az ügyben Ferihegyre.

Kő, papír, olló

A számítás- és híradástechnika korai szakaszában furcsamód elegyedtek az anyagok, a funkció pedig kéz a készben járt az esztétikummal, mert ami szép, az igaz, ami meg igaz, az működik. Ezért nem lehet rajta csodálkozni, hogy az egyik ólomkristályra emlékeztető virágot varázsolt egy demonstrációs célzattal készült rádiókészülék üvegtetejébe, másvalaki gobelincsendélettel tett emberközelivé egy monohangszórót, egy gömbképcsövű televízió dizájnere pedig úgy találta, hogy stilizált műanyagfüggönnyel kell felidéznie a színházszerű élményt. Csodálatra méltók a fából készült külső meghajtók, és pompás élmény a durva fából gyalult kezelőfelületbe fúrt lyuk, amelybe a gyártó alumíniumkeretet, abba pedig műanyag golyót illesztett: a magyar hanyattegér 1971-ből. Az inputeszköz egyébként az első magyar grafikus képernyőhöz, a GD-71-hez tartozik: a hűtőládányi berendezés vektoros ábrákat jelenített meg úgy, hogy a kör alakú képernyőre applikált szögmérő segítette az eligazodást.

Intarziás multimédia

Egyik kedvencünkké lépett elő az Orion rádióval és lemezjátszóval megbolondított multimédia-központ, valószínűleg egy ügyes műbútorasztalos remekműve. A szerkezet fedőlapja nem más, mint intarziás sakktábla, és az egyik fiókjában külön rekesz jár a világos bábuknak, és külön a sötéteknek. Kempelen Farkast nem találtuk benne. Dizájncenterbe illik a műarannyal ékesített, retikülnek álcázott táskarádió, a Lissy, és a Birodalom válasza a kihívásra: a sportos, fiatalos, pirosas Turiszt. A mérnökök tanácstalanságát tükrözik a hibridek: a gyűjteményben van olyan hanglejátszó, ami szalaggal működik ugyan, de még nem mágneses elven, mint a magnó, hanem barázdás megoldással, mint a bakelitlemez. A technológiai paradigmaváltást megelőző bizonytalanságra utal az a Sharp számológép, amelyhez szorobánt, japán mechanikus-golyós számológépet hegesztett a felhasználóbarát gyártó.

A félmúlt kütyüit a bedolgozott anyagmennyiség mellett a lenyűgöző méretek jellemzik: a két polc közé tolt televíziós stúdiókamera, az angol gyártmányú Taylor-Hobson akkora, mint egy csillagháborús lézerágyú, és látunk félkilós mobiltelefont nem is olyan régről, illetve tizenöt kilós, vászon hordtáskás őslaptopot levehető billentyűzettel, katódsugárcsöves monitorral. Végül találkozunk egy hatalmas, villamosszék-kezelőszervhez hasonlatos eszközzel is, amelyen rengeteg kapcsoló, biztosíték, kar meg tekerő van, és a munkatársak szerint a gyűjtemény legrondább darabja. A hét műtrágya. És hogy mi az? Mindent ők sem tudhatnak. "De biztos, hogy a kartonján ott van, mire való."

Az OMM Mérföldkövek a számítástechnikában című informatikatörténeti kiállítása, Jedlik Ányos, Kozma László, Jánosi Marcell és mások műveivel, összesen majdnem 130 műtárggyal (az abakusztól az első pc-kig) most megtekinthető Pécsett, a Király utca 1-ben. Június 6. után új helyre költözik a vándorkiállítás, a további programról webszájtján vagy a 06-1-204-40-95 telefonszámon tájékoztat a múzeum.