Index Vakbarát Hírportál

Kivégezték a gépeket

2008. augusztus 11., hétfő 17:45

A tokaji borvidék adott menedéket a számítógépezésbe belefáradt informatikusoknak, akik augusztus első hetét általában gépirtással töltik. A Szittyózium táborban végignéztünk egy kivégzést.

Nem látok, nem hallok, nem érzek semmit. Bambán a cipőm orrára hamuzok, most jól jönne két deci abból a muskotályból, még akkor is, ha édes. Jó lett volna ma otthon maradni. De itt vagyok a sötét hegyek közt, és a halálra ítéltek már felsorakoztak a betonon. Néha kilép valaki az osztagból, fém sikít fel fájdalmasan, és a többiek eközben csak iszogatnak meg beszélgetnek, mintha valami majálison lennénk.

Várjuk a végső megoldást.

Megérkezik, de a pilóta először fürgén elhúz az ellenkező irányba. Talán megrettent a feladattól? Hamar visszafordul, és az ötvenmázsás lánctalpas óvatosan megközelíti az elítélteket. Centinként közelít hozzájuk, majd egyszer csak kövér füst száll fel, vadul kalapálni kezdenek a hengerek, és egy perc elteltével már mindegyik a betonba préselődött. Az osztag éljenez, a vakuk villannak, a mágnesszalag forog, a lánctalpas visszavonul, és újra meg újra meg újra ráhajt a holtak halmára.

"Megdöglött mind, az összes rohadt pécé" - veti oda foghegyről a mellettem álló ismeretlen.

Szittyóziumban vagyunk, ahol az emberek számítógépeket rombolnak.

Szittyózium 8.0 Upgrade

Nyolcadik éve gyűlnek össze az informatikusok, hogy kiadják magukból a számítógépekkel szemben érzett gyűlöletüket. Többségük rendszergazda, de akad egy-két programozó is. Különösen fontosak azok, akik nagykereskedésben dolgoznak, ők szerzik be a szétverhető számítógépeket. Eddig Tiszabögön volt a tábor, az idén átköltöztették a tokaji borvidékre, mert fontos a könnyen beszerezhető alkohol, és itt még a környezet is változatosabb. A mezőzombori Bortó panzió faházaiban húzta meg magát a társaság, és a közeli kocsmában imádják őket.

"Ilyen bandát még nem láttunk, kedvesek, adnak borravalót, és rengeteget költenek", mondja a felszolgáló lány széles mosollyal az arcán. Nem törődik azzal sem, hogy a táborlakók mindenhol otthagyják a nyomaikat. A bekötőutat szegélyező növényzeten kibelezett számítógépek és alkatrészek lógnak, az úton széttört lemezek és rengeteg csikk, a kocsma sarkánál álló szétlyuggatott fába pedig egy Pentium MMX van belepréselve. Hardveres tag.

"Kilenc-tíz körül beugrunk a kocsmába egy jó reggelt unikumra, utána átmegyünk a másik kocsmába. A következő program az esti filmvetítés, utána szétverünk néhány számítógépet, és a végén máglyát rakunk." - foglalja össze az egyik táborlakó a napi program lényegét két korty között, hogy jobban megértsük a kivételes vendégszeretet okát. Közben megérkezik Joshi, a szervező. Hűsítő muskotállyal kínál, majd meglepő módon azzal kezdi mondandóját, hogy most nagyon vigyázni kell a zúzandó anyagokkal, nehogy a környezetvédőknek valami bajuk legyen. "Csak egész számítógépet szabad a lánctalpas alá rakni, amit utána könnyű összeszedni. Átmegy rajtuk a lánctalpas, fölhozzuk és tovább verjük" - vázolja fel a menetrendet.

- Én mindent lefagyasztok - mondja büszkén a pécsi programozó két vodkanarancs után, ez után az asztaltársaság elkezd vitatkozni, hogy mivel is lehetne helyettesíteni a pc-t, amit mindenki utál. Stoki szerint a Mac már megteszi, de nem biztos benne, még nem használt Macet hosszabb ideig. Ügyesen felépítette a kultuszát az Apple, ha azok is kedvelik, akik nem ismerik. Egyszer állítólag hozott valaki egy Macet a Szittyóziumba, de nem akarták elpusztítani, végül egy gyűjtő hazavitte. A radikálisabbak ugyanakkor azt mondják, hogy a Mac is csak egy pécé, mert ugyanaz az Intel processzor van benne. Ők az Amigára esküsznek, amiben egyedülálló fejlesztések vannak.

Kivégezték a gépeket

Érthető a számítógépekkel szembeni gyűlölet, a pocsékul megtervezett szoftverek és hardverek megkeserítik mindenkinek az életét. Viszont a tábor tele van ellentmondással. Miközben pc-ket vernek szét, mindenki leviszi magával a működő pc-jét, arról bömböl a zene, azon játszanak. Csak internetelérés nincs, hiába ugrik meg ilyenkor az egy négyzetkilométerre jutó informatikusok száma. A WoW-osokat sokan lenézik, viszont az egyik diófára azért feldobtak egy wifis jeltovábbítót, hogy lehessen hálózatban játszani.

Találtak ott egy darázsfészket is, de a szájtot már defészekelték.

Rovatok