A Stormregion fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy az Xbox 360 processzora az egyik legerősebb darab lehet, ami eddig otthoni gépbe került, de megtudtuk azt is, honnan származik a játékgép grafikus magja.
Tommal, azaz Szerémy Tamással, a Stormregion szoftverfejlesztő cég fejlesztési igazgatójával beszélgetünk az Xbox 360-ról. A 40-50 négyzetméteres iroda másik sarkában várakozik türelmesen a játékgép, de a ventillátorok zümmögése idáig hallatszik. A belvárosi irodát két lényegesen nagyobb terem zárja közre, a Stromregion stábja ezekben készíti a jövő játékprogramjait. Odakint esik az eső, mi meg a játékgépekben rejlő lehetőségekről beszélgetünk.
Elég izgalmas a belső architektúrája. Elsősorban arra tervezték, hogy több párhuzamos utasításszálat kezeljen, a három mag mindegyike két szállal dolgozik, ami hat utasítás végrehajtását jelenti egyetlen órajel alatt. A 3,2 gigahertzes frekvencia is kellően magas, más tekintetben azonban kevesebbet tud a csip, mint egy fejlettebb pc-s processzor. Hiányzik belőle például az utasításjóslás képessége.
Annyira más rendszerekről van szó, hogy értelmetlen egy efféle összehasonlítás. Elképzelhető, hogy a nyers erőt tekintve matematikai műveletekben az Xbox 360 processzora jobban teljesít bármelyik pc-s csipnél, de mindennapi alkalmazások során egyáltalán nem biztos, hogy érezhető ez a különbség.
Az Ati a gyártó, és néhány speciális tulajdonságtól eltekintve a leginkább az X800-aséhoz hasonlít.
Ez igaz, ugyanakkor pc-re lényegesen nehezebb és bonyolultabb megírni egy játékot, ami behatárolja a lehetőségeket. Ha azt akarom, hogy egy szoftver jól fusson pc-n, azt harmincféleképpen kell optimalizálni. Nem tehetjük meg, hogy a játékot csak a létező legerősebb hardverre készítjük el. Függetlenül a DirectX-től a szoftvert külön el kell készíteni az összes létező videokártya-generációra, egészen a Geforce 3-asig. Most a 7-es sorozatnál tartunk, úgyhogy el lehet képzelni, hogy ez mekkora meló. Játékgép esetében viszont nincsenek ilyen megkötések. Az Xbox360 hardvere adott, a mi dolgunk csak annyi, hogy mindent kihozzunk belőle.
Még azt sem, a processzor teljesítményének legfeljebb harminc százalékát használják ki.
Legkorábban egy év múlva, 2006 karácsonyán.
Lehet, hogy lesznek, de a korábban említett problémák miatt a játékok lényegesen jobban néznek majd ki Xboxon. Én úgy számolom, hogy legalább három évig versenyképes lesz a játékgép a legerősebb pc-kkel.
Nehéz kérdés. Szerintem hasonló teljesítményű gépekről lehet szó, papíron talán valamivel gyorsabbnak tűnik a Playstation 3. De nem minden a nyers erő, ha nehéz a hardverre optimalizálni a játékot, az egész keveset ér. A Playstation 2 esetében két évbe tellett a programozóknak megtanulni a játékgép logikáját, japán agy kell hozzá, ezért is készítették eleinte ők a legjobb szoftvereket a konzolhoz. Ha a Playstation 3-nál is hasonló lesz a helyzet, az ronthatja a játékgép esélyeit.
Hivatalosan erre nem válaszolhatok.
Ha készítenénk ilyesmit, az várhatóan taktikai akciójáték lenne.