Nagy az izgalom az internet ufókutatók számára fenntartott sarkában, mert a NASA kiadott néhány képet, amelyek szerintük a marsi élet létét bizonyítják.
A képeket a Curiosity készítette, és egy gyanús árnyék látszik rajtuk, amely olyan, mintha valaki éppen szerelné a marsjárót: egy szkafanderes emberi alak, a hátán légtartállyal fölé hajol, és valamit babrál. A fején nincs sisak, még a haja is látszik.
A NASA többi képe alapján nem erről van szó, az árnyékot egyszerűen a Curiosity saját teste veti a talajra, a hasonlóság pedig véletlenszerű. Persze ez jóval kevésbé hangzik izgalmasan, így rögtön megszületett és elárasztotta a netet több alternatív teória is. A variációk a szokásos alapváltozattól, hogy nem is a Marson készültek a képek, egészen odáig terjednek, hogy a gyanús felvételek bizony azt bizonyítják, hogy tényleg van élet a Marson. Az egyik elképzelés szerint emberek élnek ott titokban, a kevésbé Földhöz ragadtak szerint pedig ufók babrálnak a műszereinkkel.
Ilyesmire amúgy is ki van éhezve manapság a közvélemény, miután a Curiosity nemrég jelentette, hogy az élet egykori jelenlétére utaló metánt talált a Marson, és ugyanerre lehet következtetni a marsjáró képein látható sztromatolitok szerkezetéből is.