Index Vakbarát Hírportál

Elfogadták a franciák a kalózellenes törvényt

2009. május 13., szerda 13:39 | aznap frissítve

A francia törvényhozás fél év huzavona után elfogadta a hírhedt kalózellenes törvényt: ha a felhasználót háromszor elkapják jogvédett tartalom letöltésén vagy megosztásán, a szolgáltató letiltja a netről, vádemelés, hivatalos ítélet és a védekezés lehetősége nélkül.

A francia törvényhozás megszavazta a sok vihart kavart, és egyszer már visszadobott kalózellenes törvénytervezetet, ami arra kötelezi az internetszolgáltatókat, hogy tiltsák le a netről azokat a felhasználókat, akiket többször illegális letöltésen vagy megosztáson kapnak. A Sarkozy elnök által is támogatott törvénynek már csak egy szavazáson kell átmennie, és ha a szenátus is aláírja, életbe is léphet. A HADOPI kódnevű törvényjavaslatot, ami mellett hónapok óta erősen lobbiznak a zene- és filmkiadók, 296 szavazattal 233 ellenében fogadták el.

A törvény szerint a felhasználókat az első két tettenérés (legyen az jogvédett tartalom letöltése vagy megosztása) után figyelmeztetni kell, a harmadiknál pedig megszakítani az internetelérését. A törvény egy évnyi netről való letiltást ír elő maximális büntetésként.

A törvény az első benyújtása óta viták középpontjában áll. Ellenzői szerint aggályos, hogy vádemelés, hivatalos ítélet és a védekezés lehetőségének hiánya nélkül osztogatják a büntetést. Ráadásul az EU Telecoms Package nevű irányelvcsomagja nemrég mondta ki, hogy a netkapcsolat kikapcsolása a személyiségi jogok olyan korlátozása, amit bírói döntés erejével kell indokolni.

A törvény technikai megvalósítása is problémás, a felhasználókat ugyanis a gépük ip-címe alapján azonosítja, ami megosztott címeknél, vagy a külvilág felé egy ip-címnek látszó helyi hálózatoknál okozhat gondokat, ráadásul aránylag egyszerű módszerekkel átverhető, illetve megnehezíthető az azonosítás.

Rovatok