Index Vakbarát Hírportál

Obama nekimegy a tech-óriáscégeknek

2009. október 9., péntek 13:40 | aznap frissítve

Próbaper indul az IBM ellen, mert a vetélytársai szerint tisztességtelen eszközökkel szorítja ki őket a piacról. Az Obama-kormány szigorúbb antitröszt-politikájának célkeresztjében ott a Google, a Microsoft, az Apple, és az összes telekommunikációs óriáscég is.

A Bush-kormány elég elnézően kezelte a telekommunikációban és az IT-szektorban az antitrösztügyeket, monopóliumgyanús helyzeteket és a piaci fölénnyel való visszaélést – de ennek vége, jelentette be Christine Varney, az Obama-kormány antitrösztügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője. Már májusban ígérgették, hogy az utóbbi évek gyanús ügyeit, és az egyes piacokon a versenyt ellehetetlenítő módon nagy befolyással rendelkező cégeket át fogják világítani, és most el is kezdődnek a vizsgálatok, és próbaperek.

Az első áldozat az IBM, a cég ellen a nagygépek piacán érkezett több panasz, hogy kiszorítja a vetélytársait, és nem hajlandó a mainframe gépeken futó operációs rendszerét licencelni más cégeknek, így a piaci erejével visszaélve egészségtelen helyzetet teremt az iparban. A próbaper még nagyon korai fázisban van, és valószínűleg hosszú nyomozási szakasz fog következni.

A további vizsgálatok célpontjai között tartják számon az AT&T telefontársaság és az Apple megegyezését az iPhone kizárólagos forgalmazásáról, a Google üzletét a DoubleClick online hirdetési cég felvásárlásával, és a Microsoft-Yahoo együttműködési megállapodását keresőmotorokról és online hirdetéskiszolgálásról. A Google, mint az online biznisz több területén toronymagas piacvezető, amúgy is számíthat vizsgálatokra, ahogy az amerikai telekommunikációs piacon az utóbbi években lezajlott rengeteg cégfelvásárlás és összeolvadás hátterét is megvizsgálják. Várhatóan a Microsoft sem marad ki a szórásból, annak ellenére, hogy a cég ellen már több, évek óta precedensként használt ítéletet is hoztak már a Bush- és a Clinton-adminisztráció alatt. Ennek ellenére a pécés operációs rendszerek és az irodai programcsomagok terén továbbra is monopolközeli helyzetben van a cég.

Szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy a sok antitrösztvizsgálat nem tesz feltétlenül jót az iparnak. Az ilyen nyomozások és próbaperek jellemzően nagyon sokáig tudnak húzódni, és ezzel erősen korlátozhatják a nagyon gyorsan változó, fejlődő IT-iparág természetes piaci folyamatait.

Rovatok