Index Vakbarát Hírportál

Csalással vádolja a Viacomot a YouTube

2010. március 19., péntek 11:24

A Viacom szerint a YouTube tudatosan a törvénysértésekből termel jövedelmet, a Google szerint a médiaóriás piszkos eszközöket használ igaza bizonyítására.

Az évek óta zajló Viacom-Google per egyes dokumentumait csütörtöktől a nyilvánosság is megismerheti, és máris súlyos vádak hangzottak el ezekkel kapcsolatban. A YouTube szerint a Viacom munkatársai éveken át titokban töltötték fel az oldalra a saját anyagaikat, hogy a videomegosztó elleni támadásuknak erősebb alapot biztosítsanak.

A Viacom már 2006-ban, Google-féle felvásárlás előtt azzal vádolta az oldalt, hogy illegálisan teszi elérhetővé a felhasználók által feltöltött jogsértő tartalmakat. A háború akkor fordult komolyra, amikor a Viacom 2007-ben benyújtott egy egymilliárd dolláros kártérítést követelő keresetet a bíróságra. Panaszukban azt állították, hogy a Google és a YouTube vezetői tisztában voltak azzal, hogy számtalan tartalom illegálisan került fel az oldalra, ám ez ellen nem tettek semmit, szándékosan megsértették a szerzői jogi törvényt, hogy látogatottságukat növeljék.

A most napvilágra került iratokból kiderül, hogy a Viacom bizonyítékai között vannak olyan emailek, melyeket a YouTube alapítói, Chad Hurley, Steve Chen és Jawed Karim váltottak egymással 2005-ben. Ezek egyike arról szól, hogy Chen szerint a lopott videókra kell építkezniük, ha növelni akarják a látogatottságot, és ezt megtehetik, mivel ők nem felelősek a felhasználók tetteiért. Ez egyébként az 1998 óta érvényben lévő amerikai digitális szerzői jogi törvény, a Digital Millennium Copyright Act egyik legfontosabb pontja, amely szerint az online szolgáltatók csak korlátozott felelősséggel tartoznak felhasználóik tevékenységéért: ha a szolgáltató tudomást szerez a jogsértésről, majd eltávolítja az adott tartalmat, akkor nem vonható felelősségre.

A periratok megjelenése után a Viacom kemény hangú közleményt adott ki, melyben teljes mértékben bizonyítottnak látják azt, hogy mind a YouTube alapítói, mind a céget felvásárló Google tudatosan törvénysértésre alapozták a szolgáltatást.

A periratokat és Viacom közleményét azonnal kommentálta a YouTube főtanácsadója, Zahavah Levine, aki egyrészt az email szövegének félremagyarázására utal, és a DMCA által biztosított védelemre hivatkozik, másrészt pedig igen súlyos vádat fogalmaz meg: szerinte a Viacom vezetői rendszeresen, reklámcélokból hagyták fenn a felhasználók által feltöltött jogvédett tartalmakat, másrészt külsős cégeket (összesen 18-at) bíztak meg azzal, hogy átlagos felhasználóként töltsenek fel újabb és újabb klipeket. Ezek a vállalkozások direkt rontottak a feltöltött anyagok minőségén, hogy erősítsék a magánfeltöltés hitelességét.

Levine azt is megemlíti, hogy a bosszú vezeti a Viacom vezetőit, mivel többször is sikertelenül próbálták felvásárolni a YouTube-ot. A tanácsadó szerint a YouTube gyakorlata törvényes és mintaszerű: az általuk kialakított rendszer segíti a jogtulajdonosokat abban, hogy monitorozzák a tartalmakat, és ha illegális anyagra bukkannak, majd ezt jelzik a YouTube-nak, ők a törvény előírásait követve törlik azt.

Rovatok