Szeptember 28 az információszabadság napja - ennek alkalmából konferenciát rendeztek Budapesten, több ország információügyi biztosainak részvételével.
Az adatvédelem és a nyilvános adatokhoz való hozzáférés joga között az utóbbi időben felborult az egyensúly, és előbbi nevében sokszor sérül az utóbbi - derült ki Dr. Jóri András adatvédelmi biztos bevezetőjéből. Aztán Németországtól az USA-ig és Angliától Szlovéniáig tartottak adatvédelmi és információszabadsági szakértők előadásokat, amelyekben megismételték ugyanezt, és nem úgy tűnt, hogy bárkinek is lenne megoldása a problémára.
A magyar adatvédelmi törvény a kilencvenes években még európai szinten is előremutatónak számított, de mára elavult és féloldalas lett, hiányzik mellőle az ellensúly, az információszabadság szabályozása. Még a legfőbb, ilyesmivel foglalkozó tisztség neve is adatvédelmi biztos, holott Európában ezt már szinte mindenhol információs biztosnak hívják, és egyszerre foglalkozik a két területtel.
Úgy tűnik, itthon olyan nagy igény sincs ilyesmire: az adatvédelmi biztoshoz beérkező kéréseknek alig 5-10 százaléka foglalkozik közérdekű adatokhoz való hozzáféréssel, a maradék mind ugyanennek a megakadályozásáról szól. Túlvédjük az adatainkat, és ez kimondottan rosszat tesz a korrupció elleni harcnak, vagy a történészek munkájának. Rugalmasabb szabályrendszer kell, súlyosabb szankciókkal, és kevesebb bürokrácia - sorolja Jóri András a kívánalmakat, Répássy Róbert szorgosan jegyzetel az első sorban, a végén még lesz belőlük valami.
Peter Hustinx, az EU adatvédelmi biztosa veszi át a szót, aki a Bavarian Lager sörgyár esetével illusztrálja, mi is a probléma az egész adatvédelem-információszabadság konfliktussal: az, hogy nem lehet általános definícióval megoldani, mi számít védendő személyes adatnak, és mi nyilvános információnak. A Bavarian Lager egy söripari konferencia jegyzőkönyveit szerette volna elkérni, de azt úgy kapta meg, hogy a résztvevők listáról, azok személyiségi jogaira hivatkozva, kihúzták a neveket. Ezen azóta is (több mint tíz éve!) vitáznak, bíróság, fellebbezés, szakvélemény, ellen-szakvélemény köröket futnak - és máig nincs végső döntés abban, hogy megkaphatják-e a névsort, vagy sem.
És jönnek a további példák a magánszféra, és az adatnyilvánosság határainak összemosódásáról. Németországban nyilvánosnak minősítettek minden olyan szerződést, amit közintézmények megrendelésére kötnek - ami persze rengeteg konfliktust szül üzleti titkokkal. Nagy-Britanniában parlamenti képviselők részletes költségelszámolását szerezték meg újságírók bírósági végzéssel - kerekedett is belőle jó nagy botrány, több képviselő lemondott, a napvilágra került kisebb-nagyobb stiklik miatt, csakhogy közben egy csomó ember, családtagok, üzlettársak magánszférájába is belemásztak az újságírók és -olvasók.
Az átláthatóság néha fáj - mondja ki a tanulságot Natasa Pirc Musar szlovén információs biztos, aki szerint az információszabadság, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés a szólásszabadság része, mint ilyen, emberi jog, és adott esetben erősebb lehet, mint a személyes adatok védelme.
Ez az amerikai szabályozás alapelve is (ahol egyébként az európainál jóval gyengébb a személyes adatok védelme, ez jól látszik például azon, hogy eszükbe se jutott korlátozni a Google Street View működését, ami ellen Európában szinte minden ország vadul tiltakozik). Ez pedig ahhoz vezet, hogy az igazságügyminisztérium információs ügyekért felelős hivatalához évi bő félmillió kérés érkezik be, aminek a feldolgozására 4000 fős stábot tartanak fenn. És a kérések 94 százalékát teljesítik is, a töredéküket dobják csak vissza személyes adatok védelmére, vagy éppen nemzetbiztonsági indokokra hagyatkozva.
A magyar szabályozásnak is ilyen irányban kellene elmozdulnia, ért egyet az összes szakértő, mert ma már ott tartunk, hogy az adatvédelem sokszor öncélú, és néha az abszurditásig eltúlzott, amit jól illusztrálnak például a népszámlálás (ami szinte egyedülálló módon anonim Magyarországon) etnikai és vallási témájú kérdései körüli rendszeres és parttalan viták.