Index Vakbarát Hírportál

A YouTube elleni per az internetet fenyegeti

2008. május 27., kedd 16:40

Újabb fejezetéhez érkezett a Viacom médiabirodalom és a YouTube (illetve a tulajdonos Google) közötti, bő egy éve húzódó pereskedés. A Viacom egymilliárd dollárra perelte be a videómegosztó üzemeltetőjét szerzői jogainak sok százezer rendbeli megsértése miatt.

A YouTube-on szabadon elérhetők voltak a látogatók által feltöltött olyan videók, amelyeknek a Viacom a jogtulajdonosa. Ezek főleg videoklipek voltak, illetve a Music Television és a Comedy Central tévécsatornák sorozatai. A médiaóriás ügyvédei 150 ezer YouTube-videó miatt követelik az egymilliárd dollárt. A bíróság néhány hónapja már kimondta, hogy a Google nem büntethető az ügyben, legfeljebb kártérítés fizetésére kötelezhető, ha a Viacom bebizonyítja, hogy bevételkiesést okozott neki a YouTube.

A per folytatásában a New York-i bíróság előtt a Google most azzal védekezett, hogy amint lehetett, bevezették az automatikus szűrőt, ami nem enged jogvédett videókat feltölteni a YouTube-ra, és eddig minden egyes lépésükkel betartották az amerikai szerzői jogi törvényt, az 1998-as Digital Millennium Copyright Actet. Emellett a videómegosztó további korlátozása az egész internet, és az online szólásszabadság súlyos korlátok közé szorítása lenne - érveltek a Google jogászai.

A Viacom a Google szerint túlmegy minden határon a szerzői jogainak megvédése érdekében, a médiacég azonban az egymilliárdos követelés mellett kijelentette, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, és a YouTube jogsértő tartalmakra építi az üzleti modelljét. "Nem csupán a saját érdekeinket védjük, hanem mindenkiét, akinek kárt okoznak az internetre illegálisan felkerült művek. Nem tolerálhatjuk a kalózkodásnak semmilyen formáját. Nem sétálhatnak el büntetlenül, azok, akik a mi termékeink ellopásával foglalkoznak" - mondta a Viacom igazgatója, Sumner Redstone a BBC-nek. A Google is meglehetősen elszánt: a végsőkig elmennek az internetezők százmillióinak megvédéséért, akár a legfelsőbb bíróságig is elviszik az ügyet - Mondta David Eun, a cég szóvivője.

Rovatok