Index Vakbarát Hírportál

Jogerős a mobiltender lefújása

2009. július 27., hétfő 10:50 | aznap frissítve

Nem adott helyt a Fővárosi Bíróság azoknak a felülvizsgálati kérelmeknek, amelyek a negyedik mobilszolgáltatóra kiírt pályázat lezárását kifogásolták.

A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. és a DreamCom Kft. nyújtotta be a felülvizsgálati kérelmeket, mert a két vállalat nem értett egyet azzal, hogy az NHH eredménytelennek minősítette a pályázatokat, írta meg a Magyar Nemzet.

Az NHH 2008-ban a mobiltelefon-piac versenyélénkítése, valamint a széles sávú internetlefedettség növelése érdekében írt ki tendert, amely végül csaknem teljes eredménytelenséggel zárult. Az újabb mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő blokkban négy társaság indult, közülük három adott be fellebbezést az NHH elsőfokú döntése ellen.

A Digi és a DreamCom azt követően fordult felülvizsgálati kérelmével a Fővárosi Bírósághoz, amely július 10-én kelt határozatában mindkét eljárásban kimondta, hogy a hírközlési hatóság mind első fokon, mind másodfokon jogszerűen járt el. A bíróság megszüntető végzése ellen további jogorvoslatra nincs mód.

Rovatok