Amikor egy éve kipróbáltam, tudtam, hogy az Apple megint megcsinálta. Készített egy kütyüt, ami képességeiben ugyan nem veszi fel a versenyt a mindenféle áramkörökkel telezsúfolt riválisaival, mégis jobb azoknál. Átlátható kezelőfelülete, könnyű irányítása és végsőkig csiszolgatott vizuális elemei alkalmassá tették arra, hogy az embereknek ne csak tessen, használni is akarják a mobilt. Szóval azt a keveset, amit tudott, nagyon jól tudta. Persze sokan butázták le a telefont, vagy húztak elő a zsebükből valamilyen windowsos mobilt, és kezdték el sorolni, hogy miért tud az többet.
Előkészített terv
Nyilván igazuk van a kritikusoknak. Az iPhone sikeréről azonban mindennél többet mond a Microsoft vezérének, Steve Ballmernek az közelmúltban kiadott a közleménye, amiben tudatta a vállalat vezetőivel, hogy érdemes az Apple-járta útra lépni: a kevesebb igényt, de azt kompromisszumok nélkül kielégítő kütyük útjára. Mára tehát már a Microsoft is belátta, hogy van létjogosultsága Steve Jobs víziójának.
Persze hiányzott a mobilból egy rakás funkció, felsorolni is hosszú lenne, hogy mi minden. A legismertebbek: nem lehetett vele mms-t küldeni, nem volt benne kopipészt, sem 3G-s csip. Az első ugye kit érdekel, életemben talán ha háromszor küldtem képes üzenetet, mindegyiket szégyellem, és utólag már nem is tudom, miért tettem. A 3G-s csip hiányára annak idején magyarázatot kaptunk Jobstól, nem bírta volna az akku, mondta, ami nyilvánvalóan hazugság, mintha azt mondanánk, azért lassú a Trabant, nehogy kifogyjon belőle a keverék. Az Apple csak azért hagyta ki az első telefonból a csipet, hogy legyen mivel eladni a másodikat. A vezér ki sem bírja, ha nem mondhatja el valamelyik frissen bemutatott termékről, hogy twice as amazing, hát most összejött, mert a második generációba bekerült a szélessávú mobilhálózatok támogatása, szóval mostantól semmi akadálya a több millió forintos adatroaming-számlának. Kopipészt meg továbbra sincs, ez van.
Akik úgy gondolják, hogy a 3G iPhone csak egy ráncfelvarrt modell, amiért csak idióták állnak sorba, nem téved nagyot, mégsincs igaza. Egyrészt ugye külsejében, funkcióiban alig történt változás, másrészt az új mobil nemcsak áramköreiben teljesedett ki, de a 2.0-ás szoftvernek hála mostantól annyi alkalmazást lehet letölteni hozzá, amennyit nem szégyellünk. Az első iPhone zárt, korlátozott platform volt, a második (és szoftverfrissítés után az első is) azonban már igazi játszótér, ahol a legjobb, és a legostobább szórakozásokat is megtalálja az ember.
Mindenesetre a mobil külsejében alig tér el az előzőtől. Fogom a két készüléket a kezemben (mindkettőt Handrástól kaptam tesztelésre), és biztos vagyok benne, ha Pápua Új-Guineából idekerült kihalt kannibál lennék, nem venném észre a különbséget. Az új mobil egyébként Olaszországból van, ahol 500 euróért lehet megvenni a kártyafüggetlen modellt, csak berakjuk a sim-et, aztán már rá is csatlakozunk a hazai 3G-s hálózatra. Vagyis nem, mert át kell esnünk mindenféle beállításokon, amikhez azért nem árt legalább közepesen érteni az informatikához.
Sikeres az iPhone
Az első iPhone-t 2007. június 29-én kezdték el árulni az Egyesült Államokban, az első 30 órában 270 ezer készüléket értékesített az Apple, eddig valamivel több, mint hatmillió darab fogyott belőle. A mobilt az amerikai piacon kívül Írországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és Ausztriában hozták forgalomba, az európai piacokon viszont már nem volt olyan sikeres a készülék, főleg a 3G hiánya miatt. A második modell 2008. július 11-én jelent meg 20 országban, de a következő hónapokban még több tucat országban, így Magyarországon is megindul a kereskedés. Nálunk a T-Mobile árulja majd az iPhone-t, amiből egymillió fogyott a kereskedés első három napján.
Az iPhone ugyanis alapból nem tudja használni a hazai 3G-s hálózatokat, előbb be kell állítani az APN-t, a felhasználónevet és a jelszót, akármit is jelentsenek ezek. A Pannonnal és a Vodával még egyszerű a művelet, a T-Mobile-lal azonban megizzadunk, mert a legnagyobb szolgáltató SIM-kártyáját használva meg sem jelenik a beállítás menüpontja. Varázslat kell: egy pannonos vagy vodás kártyával lépjünk a Settingsen belül a Networkbe, így már látható az APN-menüpont. Ekkor cseréljük ki a kártyát egy T-Mobile-os SIM-re (az iPhone-ban ugyanis minden további nélkül lehet működés közben kártyát cserélni), majd a még mindig látható APN-be belépve írjuk be a szükséges adatokat. A T-Mobile esetében csak az APN-menüpontot kell kitölteni (wnw), jelszó és felhasználónév nincs.
Miután túlesem a nehézségeken, a szélessávú kapcsolatot jelző ikon ott virít a felső menüsorban, miközben az új hátlapot szorongatom. Tudják, a fémlapot váltó műanyagot, ami hiába engedi át jobban a vezetéknélküli jeleket, és teszi mobilabbá az iPhone-t, a képek alapján akkor is szappantartó-külsőt kölcsönöz a telefonnak. A valóságban nem ilyen vészes a helyzet, ráadásul a plasztik hajlékonyabb, mint a fém, így a telefon gömbölyűbb, formásabb lett hátulról nézve. Onnan, ahonnan soha nem látjuk majd. Ráadásul praktikusabb is a műanyag: a tenyerembe rakva tesztelem a régi és az új iPhone-t, és amikor a fémlap már kicsúszik, a plasztik még mindig tart. Az is öröm, hogy átalakították a jack-bemenetet, így most már nemcsak az iPhone füleseit tudjuk betuszkolni a telefonba, hanem bármilyen szabványost modellt.
Ugyanakkor az átalakított forma azt is jelenti, hogy az új mobilt nem tudjuk majd belerakni a régi dockba, ami nem is lenne baj, ha az újhoz is adnának egyet, mint az első iPhone-hoz, de nem, a vásárlóra vár a feladat, hogy megint vásárló legyen és beszerezzen egyet, kábé tízezer forintért.
Pötyögni nehéz
A kijelző látszólag ugyanaz a 480x320 pixeles, 3,5 colos érintésérzékeny panel, talán a sárgásabb árnyalat miatt tűnik úgy, hogy nagyobb a fényereje. Elődjéhez hasonlóan képes több ujj mozgását is lekövetni, de eggyel is sokra megyünk, mert most is minden olyan könnyed, gördülékeny, amilyennek az első iPhone-ban megismertük, és amilyennel egyik konkurens sem tudott előállni azóta. Továbbra is a kijelzőn van a billentyűzet is, ami viszont a telefon legkritikusabb része. Ezt is meg lehet szokni, sőt, kisebb versenyt is csináltunk még az előző generációs készülékkel, és kábé ugyanannyi idő alatt végzett a megadott szöveg begépelésével, mint én a T9-es borzalmammal. Egy QWERTY-billentyűzetetet kínáló mobilhoz képest viszont mindenképp lemaradásban van az iPhone, szóval aki egész nap sms-eket meg emaileket pötyög, az vagy lemond erről a mobilról, vagy megtanul türelmesnek lenni gépelés közben.
A teszt közben az első igazán meglepő fordulatot az jelentette, hogy telefonnak határozottan jobb lett az iPhone. Manapság már ez az utolsó szempont a készülékeknél, és érdekes, hogy amíg egy tévé esetében először a képet nézzük meg, egy autónál a végsebességet esetleg a fogyasztást, addig a mobiloknál eszünkbe sem jut, mi van a hanggal. A drága telefonok egyébként jellemzően pocsékul teljesítenek ebben a versenyszámban, egyik kollégám félévente örömmel szokott felhívni, hogy elbüszkélkedjen legújabb okosmobiljával, de sosem értem, mit beszél: a hang továbbítására ugyanis nem alkalmasak ezek a kütyük.
Ezzel szemben az iPhone első verziója elfogadható minőséget produkált, a második viszont óriásit lépett előre a hangminőség terén, és ez nemcsak a kimenő, hanem a bejövő hangra is igaz (sőt, hardveresen más az oka, de a hangerő is megnőtt). Arra gondolhatnánk, hogy a 3G-s hálózat nyújtotta nagyobb sávszélességnek köszönhető az előrelépés, de akkor is marad a legjobb mobilokra jellemző minőség, ha a túloldalon egy 2G-s készülék van, vagy ha nincs 3G a közelben, és az iPhone a normál hálózatra áll be.
A 3G-n folyó beszélgetéseknek csak az a következményük, hogy kevesebb ideig bírja az akksi, mert az új csip tényleg fogyasztja a telepeket, így aztán tíz óráról öt órára esik vissza a beszélgetésre fordítható idő. Ez van, Jobs nem hazudott tavaly, amikor gyors lemerülésről beszélt, csak nem amiatt maradt ki a csip, hiszen a helyzet alig javult, most meg mégis itt a 3G.
Lemeríti magát
További probléma, hogy az iPhone annyi szórakozást kíván, hogy ahhoz szinte még a megerősített akku is kevés. Ha ugyanis munkába menet és hazafelé megnézünk néhány South Park-epizódot rajta, játszunk egy kicsit, az irodában iPodként használjuk, napközben megnézünk néhány weboldalt és letöltjük a leveleinket, lebonyolítunk pár hívást a 3G-s hálózaton keresztül, előfordulhat, hogy délutánra már lemerítjük a telefont, és rohanhatunk haza tölteni. Mindenesetre normál használat mellett napokig ébren marad a mobil, az akku meg ahhoz képest is elképesztően tartós, hogy mennyi nyúzást kell kibírnia.
Talán mindenkit az érdekel a legjobban, hogy mennyit gyorsult a telefon adatátviteli sebessége.
Szerencsére sokat gyorsult az iPhone. Az előző modell csak az EDGE-et támogatta, annak az elméleti maximuma 236 kilobit másodpercenként, miközben az iPhone már a harmadik generációs HSDPA-val kompatibilis, ami Budapesten esetenként 7,2 megabitet jelent. Ezt a sebességet ugyan nem sikerült elérni, de legtöbbször egy megabit feletti sebességen ment a mobil egy olyan pontján a városnak, ahol két megabitnél többet még nem sikerült mérni pc-re kötött 3G-vel sem. Megpróbáltam lemérni, mire képes az iPhone egy szintén HSDPA-kompatibilis mobilhoz, a HP iPaq 914-eshez képest, amibe még nehezebb volt beállítani az APN-t (egy symbianos Nokia mondjuk magától letölti), de hiába lehetett volna elméletben gyorsabb a Windows Mobile-os készülék, még csak le sem tudta futtatni a sebességtesztet. A már emlegetett különbség: talán nem tud akkora sávszélességet az iPhone, mint néhány konkurense, mégis ezerszer alkalmasabb arra az egy feladatra, aminél számítanak a megabitek.
Félig nyílt, félig zárt
A másik nagy újítás a GPS-csip megjelenése, ami elvileg segítségünkre lehet abban, hogy bárhol megtaláljuk magunkat. Méghozzá gyorsan, mert a telefont a mobil-adótornyok adatai is segítik, nemcsak a műholdak, így a szokásos, akár egy-két percig is eltartó pozícionálás helyett néhány másodperc alatt megmutatja az iPhone, hogy merre ácsorgunk, kivéve amikor érthetetlen okokból ez is percekig keresgél.
Egyelőre sajnos csak a Google Maps-szel tudjuk használni a szolgáltatást, tehát rendes navigálásra, autózás közbeni segítségnyújtásra nem érdemes számítani, ráadásul az aktuális városrész térképét mindig le kell tölteni, ami komoly adatforgalmat generál. Állítólag készül már valami előre letölthető, menet közben is használható szoftver a TomTomtól, de hivatalosan az Apple eleinte nem támogatott semmilyen fejlesztést, ami a GPS-csipre épül. Most már engedékenyebb, de a történetnek ez a része még egy nagy kérdőjel.
Az viszont már biztos, hogy az iPhone-nal készült képek mellé a telefon beszúrja a pontos koordinátákat is, úgyhogy hazaérve méterre pontosan meg tudjuk nézni, hol nyomtuk le az exponáló gombot. Kár, hogy a fotó nem lesz különösebben jó, az iPhone két megapixelese legfeljebb átlagos minőségű az amúgy is csak átlag alatt teljesítő telefonos mezőnyben.
Nemcsak a külső, vagy a hardver újult meg, hanem a szoftver is. A legnagyobb változást talán az iTunes App jelenti, ahonnan mindenféle alkalmazásokat letölthetünk a telefonhoz. Ehhez először létre kell hozni egy iTunes Accountot, amire ugyan eddig is nyílt módja a magyar júzereknek, vásárolni viszont már nem tudtunk az online boltból. Tizedike óta viszont a magyar felhasználók is regisztrálhatnak, és bár dalokat még mindig nem tölthetünk le, a telefonhoz készült alkalmazások közül már válogathatunk. Sok ingyenes programot találunk, másokért meg fizetni kell, vannak hasznos és rendkívül ostoba szoftverek is (aranyérmes az a játék lehet, ami azt figyeli, mennyi ideig nyomjuk az iPhone Home-gombját).
Azt azért látni kell, hogy a mobil most sem lett nyílt platform, hiszen csak azokat az alkalmazásokat tölthetjük le, amiket az Apple engedélyezett, a lista viszont már-már most is átláthatatlanul hosszú (900 tétel), és jó hír, hogy a szoftverfrissítés után az első generációs iPhone-tulajdonosok és az iPod Touch vásárlói is letölthetik ezeket a programokat.
Fontos újítás a MobileMe névre keresztelt előfizetéses online szolgáltatáscsomag, amiről az első napokban sok rosszat lehetett hallani, de mára már összeszedték magukat Cupertinóban. A szolgáltatás része, hogy a központba beérkező adatokat minden, az előfizetőhöz tartozó eszközre eljuttatja az Apple, és bár eleinte voltak kisebb fennakadások a kétirányú kommunikációban (hiába töröltünk egy levelet az iPhone-on, azt külön kellett törölni a Macen), most már nincsenek ilyen gondok: a kivégzett levél másfél másodpercen belül eltűnt a számítógépről is. Jól működik az események és ismerősök szinkronizálása is, és menet közben tölthetjük fel a MobileMe-galériába a fotókat, hogy otthon mindenki egyből megnézhesse, merre nyaralunk, amíg ők dolgoznak. A szolgáltatás tehát komoly lépés abba az irányba, hogy a mobilt üzleti telefonként is el lehessen adni, vagy hogy még több emberrel megutáltassuk magunkat.
Ugyanez igaz az Exchange-kiszolgálóra, amit viszonylag könnyedén be lehet állítani, onnantól kezdve meg akár a wifin keresztül is átjönnek a levelek, kontaktok, események. Még egy gesztus az öltönyös felhasználóknak, ahogy az is, hogy a telefon képes a PowerPointban, a Pagesben és a Keynote-an készült dokumentumokat is olvasni.
Hibalista
Persze a régi hibák közül az új mobilban is megmaradt jó pár. A már említett kopipészt hiányán túl (amit a 2.1-es szoftver orvosol majd) még mindig nem lehet házilag kicserélni az akkut, pedig a 3G-csip hamarabb kivégzi majd a telepeket, mint elődje. Ráadásul nem is mindig baj, ha a telefon szétszedhető: volt egy ismerősöm, akinek a mobilja azonnal szétesett, ha véletlenül földbe csapódott, ami gyakran megesett a készülékkel, mégsem volt egy repedés sem rajta. Azért nem, mert az összes mozgási energiát elnyelte a hátsó burkolat kipattanása, amit egy mozdulattal vissza lehetett rakni. Az iPhone viszont egy szilárd egység, aminek a kijelzője ugyan már bizonyított, az új, műanyag hátlap tartósságáról viszont nem vagyok meggyőződve.
És akkor sem jönne rosszul a kiszedhető akku, amikor lefagy a telefon, amit nekem például azzal sikerült összehoznom, hogy egyszerre játszattam le zenét és töltettem le egy weblapot a telefonnal: végtelen ciklusba kerülő zene, zéró reakció a gombokra, még szerencse, hogy öt perc után, mikor vésővel estem volna neki (nincs az a dal, amiből jó lenne vég nélkül ugyanazt a három tizedmásodpercet hallgatni), újraindította magát.
Nagy kérdés még a hazai forgalmazás. A kipróbált mobilt Handrás még Olaszországból hozatta, és kisebb vagyont fizetett érte. A pletykák szerint nálunk sem lesz olcsóbb az iPhone, Angelday úgy tudja, 180 ezer forintba kerül majd a csomagfüggetlen modell. Persze lesz előfizetéses konstrukció is, két éves hűségnyilatkozattal, 10 ezer körüli havidíjjal, valószínűleg valamilyen adatcsomaggal, annak a készüléknek elvileg 40 ezer forint körül lesz a kezdőrészlete. Ha lehet hinni a pletykáknak, augusztus 22-én derül ki, hogy a T-Mobile milyen konstrukcióban dobja piacra a telefont, egyelőre azonban semmilyen nyilatkozatot nem ad ki a szolgáltató.
Könnyű észrevenni, hogy az iPhone 3G-ben maradtak hibák, mégis tökéletes készülék: együtt lehet vele élni, szeretni lehet, nem úgy, mint sok symbianos, vagy windowsos társát. Mert amit tud, azt többnyire jól tudja, és a funkciók valóban megsokszorozódtak az előző modellhez képest. És ne feledjük: az Apple még csak egy éve mutatta be első telefonját, amivel a felhasználói élményt túlzás nélkül sikerült megújítania. Egy évvel később piacra dobta a javított verziót, ami választ ad szinte az összes olyan problémára, ami elődjével kapcsolatban felmerült. Amennyiben a szoftveres frissítésekkel, vagy egy jövőre érkező új modellel az Apple kijavítja azt a kevés hibát, ami az iPhone-nal kapcsolatban még felmerül, nagyon komoly bajban lesznek a konkurensek. Legfeljebb már csak divatból lesz érdemes megvásárolni őket: mert ki akarna iPhone-t venni, ha mindenkinek az van?
Apple iPhone 3G
kb. 100 ezer forint |Hivatalos Honlap
Az iPhone-t az XMS-től kaptuk tesztelésre.