Index Vakbarát Hírportál

Kiürítette a svéd internetet a fájlcserélőtörvény

2009. április 3., péntek 15:20 | aznap frissítve

Április elsején életbe lépett Svédországban az új szerzői jogi törvény, ami az Európai Unió IPRED (Intellectual Property Rights Enforcement Directive) nevű ajánlásán alapul.

Az új szabályozás már a bejelentésekor nagy vihart kavart az internetező közösségben, ugyanis kötelezi az internetszolgáltatókat, hogy a bíróság felszólítására bármelyik felhasználójuk személyes adatait kiadják. Ez főként a fájlcserélőket érinti érzékenyen, márpedig Svédország a fájlcsere egyik fellegvára. Itt működik az éppen a bírósági ítéletére váró Pirate Bay, a világ legnagyobb torrentoldala, és a kilencmilliós lakosságból a kormány statisztikái szerint 7-800 ezren, a Svéd Kalózpárt szerint kétmillióan használnak fájlcserélő hálózatokat.

A törvény életbe lépésének napján az egyébként csúcsidőben 120-130 gigabites svéd netes adatforgalom 80 gigabitre esett vissza. Érdekesség, hogy a magyar internet forgalma szintén 120 gigabit körül alakul, a jóval kisebb elterjedtség és átlagos sávszélesség ellenére.

Az emberek félnek a fájlcserélőket használni, mondta a BBC-nek Christian Engstrom, a kalózok pártjának szóvivője, hozzátéve, hogy szerinte csak néhány hétig fog tartani a riadalom, aztán a felhasználók lassan visszaszállingóznak a fájlcserélőkhöz (plusz elindul a Pirate Bay szolgáltatása, ami pár euróért lenyomozhatatlan címet ad a hálózat használóinak).

A pánik azért nem ért el mindenkit, a Pirate Bay felhasználóinak földrajzi eloszlását mérő oldal szerint az elmúlt 24 órában 384 ezren jelentkeztek be a rendszerbe Svédországból. Összehasonlításképpen: az oldal 121 ezer magyar júzerről tud, és Kínát mutatja a legnagyobb kalózközpontnak, napi 3,3 millió bejelentkezővel.

Elsőként a svéd könyvkiadók éltek a lehetőséggel, és a törvény életbe lépésének napján pereltek be olyan svéd felhasználókat, akik a kiadványaik beszkennelt, vagy hangoskönyv formátumú verzióit osztották meg a fájlcserélőkön. Eddig gyakorlatilag semmit nem tudtunk kezdeni a kiadványainkat illegálisan a neten terjesztőkkel, mostantól azonban két héten belül megkaphatjuk a fájlmegosztó ip-címéhez tartozó felhasználó személyes adatait – örvendezett a kiadók szövetségének elnöke, Kjell Bohlund, hozzátéve, hogy a bíróságra csak a nagy halakat akarják berángatni, egyébként megelégednek egy egyszerű figyelmeztetéssel.

Rovatok