A Szilícium-völgy azt jelenti az informatikai közösségnek, amit Dobogókő az egész Földnek: itt van a szívcsakra, innen indul el minden ötlet, ide fut be minden gondolat. Nagyon más a digitális élet errefelé? Mit jelent a központban a szélessáv? És tényleg lehet eladó nélkül vásárolni? Elmerültünk a nyomtatott áramkörökkel körbevett metropoliszban, San Franciscóban.
Bár a Szilícium-völgy a bolygó második legfontosabb informatikai központja a Zsámbéki-medence után, mindennek nem sok nyomát látja az utazó. Az elmúlt napot San Franciscóban töltöttem ingyenes wifi után kutatva, de amíg Budapesten hotspotról hotspotról ugrálva akadály nélkül szeltem át a várost, addig Kaliforniában összesen két helyen tudtam szabadon netezni. Ott is elég lassan.
Szombat délután érkeztem a városba, helyi idő szerint délután, otthon már késő este volt, de ezzel nem szabad foglalkozni: alapszabály, hogy leszállás után egyből a helyi időzóna szerint kell élni, különben napokig tart az átállás. Az Intel szerdai és csütörtöki rendezvényeire érkezett európai csapatban például akadtak, akik egyből ágynak dőltek, azóta nappal alszanak, éjjel a plafont nézik, elveszett lelkek ők, akik karikás szemű szellemként bukkannak fel a hotel különböző pontjain. Én viszont vasárnap reggel már helyi idő szerint ébredtem, szóval elindultam felfedezni a környék informatikai érdekességeit.
Szilikon Vali útmutatásának megfelelően autóbérléssel kezdtem, eredetileg a legolcsóbb modellt akartam elhozni, de napi hat dollár pluszért már mindennel felszerelt V6-os batárt kaptam. De hát az informatikai fővárosban nem lehet garasoskodni, ha el kell jutni A-ból a B-be, akkor azt megfelelő minőségben kell véghez vinni. Márpedig a közlekedéshez autó kell, mert gyalog itt nem közlekedik senki: a hotelemtől pár percnyi sétára van a Cisco, a Sun, az AMD, a Yahoo főhadiszállása, itt van a Santa Clara és Sunnyvale közt a fél Szilícium-völgy, mégsem rohangálnak emberek irodaépületről irodaépületre, csak autók vannak, néhány iPoddal a fülében futkározó sportember, meg én, ahogy bizonytalanul sétálgatok a környéken.
A völgy egyébként számos összeépült települést takar, amik San Franciscó-i öböl déli részén találhatók. Először egy Ralph Vaers-nevű vállalkozó hívta Silicon Valley-nek a területet, a kifejezés az Electronic News című lapban jelent meg 1971-ben. Lassan negyven éve már, és semmi sem utal arra, hogy a régió elvesztené jelentőségét: bár egyre több informatikai cég működik Indiában vagy a Zsámbéki medencében, a legfontosabbak a Microsoftot leszámítva szinte kivétel nélkül itt építik fel a főhadiszállásukat. A völgyben van az Apple, az AMD, a Cisco, az eBay, a Google, a HP, az Intel, az Nvidia, a Sun és a Yahoo, meg persze még egy rakás cég.
Ehhez képest a közeli nagyvárost, San Franciscót nem veti fel az a fene nagy informatikai forradalom. Négy éve például még úgy volt, hogy az egész várost bewifizi a Google, de ebből 2009. június 15-ig nem lett semmi. Amikor Szilikon Vali 2005-ben a környéken járt, csak a város központjában, a Union Square-en talált nyitott hotspotot, az elmúlt években azonban mindössze annyi változás történt, hogy most Vali helyett én kerestem hiába városszerte az ingyennetet. Persze wifiből akad egy rakás, mindegyik hotel ontja magából a jelszóval védett netet, a bankok, üzleti központok, kávézók, éttermek is adnak wifit mindenkinek, aki tudja a titkos kódot. Én csak azt tudtam, hogy meg akarom nézni a leveleimet, méghozzá ingyen, de a szállodám naponta 12 dollárért adott 0,3 megabites wifije túl messze volt (otthon egyébként 20 megabitet kapok hasonló áron egy hónapra), fizetni meg nem akartam. Vagy ötven helyen kerestem a jelet, végül maradt a Union Square, ahol sikerült is rácsatlakoznom a szuper, szintén 0,3 megabites városi hálózatra. Úgy látszik, a Szilícium-völgyben ezt jelenti a szélessáv.
Persze ha alaposabban megnézzük, azért akadnak informatikai finomságok a városban. Van például olyan bevásárlóközpont, amiben Segway-jel közlekednek a biztonsági őrök, igaz, sokkal kevésbé tűntek magabiztosnak, mint az amszterdami repülőtér rendőrei, akik hármasával száguldoztak kétkerekű izéiken olyan természetességgel, ahogy Luke Skywalker lovagolta meg a Hothon a beleivel melegséget ontó Tauntaunt.
Néhány olvasót bizonyára lázba hoz, hogy Kaliforniában már az élelmiszerboltokban is van önkiszolgáló fizetés. Ételt nem nagyon lop senki, a Safeway bejárata akadálytalan kijárat is egyben, szóval akire rájön a kényszer, az nyugodtan lehúzhatja a vásárolt tételeket maga, aztán jöhet a bankkártya és a fizetés. Utóbbi nagyságrendekkel jobban megoldott, mint otthon: még le sem húztam a kártyámat, máris megjelent a felém fordított lcd-kijelzőn a digitális aláírásomat követelő üzenet: fogom az elektromos tollat, odafirkálom a nevem és már mehetek is, nem kell visszaigazolásra, papírnyomtatásra várni, az egész folyamat talán ha 10 másodpercet vesz igénybe.
Aztán akadnak persze akadnak meglepő esetek is, főleg ha a hajléktalanok digitális felkészültségére koncentrálunk. Az egyik, 30 Celsius-fokban is bundába öltözött fickó például egy HP-laptopról játszotta a zenét, előtte volt a kalap, lehetett dobálni a pénzt. Egy másik hajléktalan meg egy rakás szemét közepén feküdt öntudatlanul, a füléből viszont a könnyedén felismerhető fehér Apple-fülhallgató lógott ki, bár azt nem sikerült kiderítenem, hogy a zsinór végén iPod, iPhone vagy konzervdoboz volt-e.
A következő napokban már nem megyek San Franciscóba, ellenben igyekszem felfedezni a Szilícium-völgyet, hogy megfejtsem, mi teszi olyan különlegessé ezt a környéket a nyitott wifi hiányán kívül. Kipróbálom a Palm Prét, felkeresem a híres szilícium-völgy-i CEO-k rezidenciáit, ellátogatok a Sun főhadiszállására, megnézem a Computer History Museumot, belekukkantok az Intel boszorkánykonyhájába és megpróbálom meglesni az új iPhone startjára várakozó embereket is, bár úgy tűnik, éjféli nyitás sehol sem lesz. Viszont amint megkezdődik a forgalmazás, kipróbálom a 3GS névre keresztelt modellt.