Index Vakbarát Hírportál

A Microsoft feladja a YouTube elleni küzdelmet

2009. június 18., csütörtök 11:40 | aznap frissítve

A Microsoft feladja a Soapbox nevű videomegosztó szolgáltatása támogatását, amivel YouTube-nak próbált konkurenciát állítani.

Indoklásként a gazdasági válságot említette a Erik Jorgensen igazgatóhelyettes: a kedvezőtlen pénzügyi körülmények között kénytelenek néhány nem túl sikeres termék mögül kihátrálni, hogy a jobban sikerültekre tudjanak összpontosítani. A videmegosztó mellett a Microsoft Money pénzügyi tervező szoftvercsomag is ennek a lépésnek az áldozata.

Soapbox 2006-ban indult, amikor a videomegosztás még messze nem volt olyan népszerű, és az internetezés szerves része, mint ma. A Google ebben az évben vette meg a YouTube-ot 1,6 milliárd dollárért, amit sokan értelmetlen túlárazásnak tartottak. A YouTube azóta is veszteségesen működik, viszont az egész internet egyik leglátogatottabb oldala lett, a Soapbox pedig sehol sincs.

2007-ben egyszer már lezárták az oldalt az új felhasználók regisztrációi elől, aztán fél év után ezt feloldották, miközben új szűrőtechnológiákat építettek bele a jogvédett tartalmak ellen. A folyamat vége az lett, hogy az oldalon alig van forgalom, a videók jórészt a YouTube-ról átvettek, plusz a Microsoft sajátjai.

Az oldal nem szűnik meg, csak megpróbálják átalakítani egy olyan platformmá, ahová bloggerek és újságírók töltik fel a saját videóikat a saját posztjaik, illetve az MSN portál cikkeinek és híreinek illusztrálására. Hogy továbbra is szabadon lehet-e majd feltölteni, vagy szerkesztők fognak válogatni a beküldött videókból, hogy mi kerüljön ki az oldalra, még nem eldöntött. De még az is lehet, hogy az egészet bezárják, ha túl drágának bizonyul a fenntartása, mondta el Jorgensen a Cnetnek.

Rovatok