Index Vakbarát Hírportál

A végsőkig küzd Sarkozy a fájlcsere ellen

2009. június 25., csütörtök 14:17 | aznap frissítve

A francia alkotmánybíróság elvetette az illegális tartalmakat letöltőket szélsőségesen büntető törvényt, ám a köztársasági elnököt ez hidegen hagyja.

Kedden Nicolas Sarkozy francia elnök a közvélemény és a képviselők hatalmas meglepetésére 150 év után először intézett törvényhozással kapcsolatos elnöki beszédet a parlament tagjaihoz. Ilyet utoljára III. Napóleon követett el 1848-ban - írta meg az ITcafé.

Három dobás

A 45 perces szónoklat egyik hangsúlyos eleme volt, hogy hiába dobta vissza az illegális fájlcserélők szigorú büntetéséről szóló, mind az alsó-, mind a felsőház által elfogadott törvénytervezetet az alkotmánybíróság, ő ezt mindenképp érvényre fogja juttatni.

A köztársasági elnök hosszan taglalta a muszlim nők ruhaviseletét, majd áttért a „három dobásod van" törvényre. Sarkozy ez ügyben tántoríthatatlannak mutatkozott: „Ugyan hogyan lehetnének olyan területek társadalmunkban, ahol nem érvényesek a törvények? Ugyan hogyan lehetne megkövetelni, hogy a gazdaságot szabályozzuk, ám az internetet nem? Ugyan hogyan lehetne az elfogadható, hogy a szabályok mindenkire érvényesek, ám az interneten ezeket nem kötelező betartani?"

Majd hozzátette, hogy a HADOPI néven ismert szabályozás nem csak a művészeket védi, több annál: „Védem ez által a szabad társadalomról vallott elképzelésemet, ahol mindenki szabadsága a mások jogainak tiszteletben tartásán alapul. És védem ezzel a kultúra jövőjét is. Az alkotás jövőjét. Ennek érdekében a végsőkig elmegyek."

Rovatok